A láncszemek, akik jobbá tennék a világot

Az önkéntes munka egyre népszerűbb, sokan akarnak másokon segíteni, akár mert ők maguk is voltak már nehéz helyzetben, vagy esetleg saját példájukkal adnának erőt. Az önkéntesek szinte egytől egyig azt tartják: azzal, hogy másokon segítenek, a saját életüket is jobbá teszik. De vajon mit tehet az, aki nem tudja, hogy segítsen, vagy még abban is bizonytalan: való-e neki az önkéntesség.

Mint arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk: a közösségért végzett munka egyre népszerűbb Magyarországon, minden harmadik magyar önkénteskedett már, ezzel pedig európai viszonylatban élen járunk. Több mint 12 ezer szervezet fogad önkénteseket, ezekben pedig 3,6 millió magyar végzett már ilyen jellegű munkát. A középiskolákban bevezetett 50 órányi kötelező közösségi szolgálat is közelebb hozta a fiatalokhoz a segítségnyújtásnak ezt a formáját.

Apró láncszem vagy a célban: a világot jobbá tenni

„Az önkéntesek többet kapnak vissza, mint amennyi erőfeszítésük van egy-egy feladatban. A segítéssel járó erőt, energiát és feltöltődést ráadásul nem tudja elvenni tőlük senki” – osztotta meg lapunkkal az Ökumenikus Segélyszervezet önkénteskoordinátora. Bakó Viktória szerint legtöbben azért segítenek, mert pozitív visszacsatolást kapnak cserébe és látják, hogy amit tesznek, annak van eredménye, ez pedig hatalmas energiákat szabadít fel. Jellemző, hogy a segítőkben van valami plusz, amivel a saját mikrokörnyezetükön kívül is szeretnének egy nagyobb dologhoz hozzájárulni, részese lenni annak, hogy a világot közösen tegyük jobbá. 

Az Ökumenikus Segélyszervezethez évről évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek, – 2022-ben már több mint 2600-an vettek részt önkéntes tevékenységekben – akik több mint 10 ezer munkaórában nyújtottak a rászorulóknak önzetlen segítséget. Az ukrán menekültválság kapcsán minden eddiginél többen csatlakoztak a segélyszervezethez és vették ki részüket a hazájukat elhagyni kényszerülő menekültek megsegítésében. Az Ukrajnából hazánkba érkezőket jelenleg is a BOK Csarnokban fogadják a segélyszervezet önkéntesei, akik adományválogatással, élelmiszercsomagok összeállításával, ételosztással, vagy egy megértő beszélgetéssel segítik a rászorulókat. Munkaidőben aktív nyugdíjasok, hétvégéken pedig a fiatalabb generáció is részt vesz a szervezet munkájában: hajléktalanokon, rászoruló gyerekeken és családokon segítenek, vagy az adománygyűjtésben vesznek részt.  

önkéntesség, Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, JDH Alapítvány, rászorulók
Adni jó - vallják az önkéntesek. Fotó: Getty Images

De jó hogy te nem vagy savanyú uborka

„Te hogy lehetsz ennyire vidám? Hiszen te is beteg vagy! Eddig csak savanyú uborka felnőtt cukrosokkal találkoztam!” – idézte fel lapunknak Hajós Tamás diabétesz edukátor, aki a JDH Alapítvány tagjaként 22 éve vesz részt nyári gyerektáborok szervezésében. Érintettként ő maga is rengeteg segítséget kapott, amikor szülei szembesültek a diagnózissal, ezért – mint mondja – számára az önkéntesség már olyan, mint a levegővétel. Az edukátorok célja, hogy minél több cukorbeteg gyerek átélhesse azt, amit legtöbben ők maguk is. Egy hetet, amikor a diabétesz nem pallosként lebeg a fejük fölött, sokkal inkább egy kapcsolódási pont, ami akár életen át tartó barátságoknak lehet az alapja.  

„Azért csinálom, mert mi cukorbetegek egy család vagyunk. Ráadásul amit én kaptam gyerekként – tudást, szeretetet – azt szeretném továbbadni és megtanítani a gyerekeknek, hogy még ha mások is, mint a társaik, fogadják el magukat olyannak, amilyenek" – hangsúlyozta Budai Martin, aki 9 éve segíti a cukorbeteg gyerekek táboroztatását. Szerinte nagyon fontos, hogy minden beteg érezze: nincs egyedül a problémájával. Martin a boldog, csillogószemű gyerekek láttán mindig azt érzi: van értelme annak, amit csinál.

Segít megértővé válni

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját mintegy 5500 önkéntes, közülük 2479 rendes tag, illetve sok ezer alkalmi önkéntes segíti. Az önkéntesek személyes beszámolói arról tanúskodnak, hogy munkájuk rengeteget tett hozzá az életükhöz. „Megértettem, hogy kerülhet egy teljesen átlagos ember olyan körülmények közé, hogy elveszíti az otthonát” – meséli egy fiatal, aki az iskolai közösségi szolgálat 50 órás önkéntességét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál a hajléktalanok segítésével töltötte. Számára példamutató volt, hogy olyannal is megismerkedhetett, aki kemény munkával leküzdötte a szerencsétlenségét, és most a szeretetszolgálat munkatársaként ő segíthet másokon.

ÖNKÉNTESSÉG, ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET, MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT, JDH ALAPÍTVÁNY, RÁSZORULÓK
Az önkéntesek egy közös célért küzdenek, ez pedig hatalmas összetartó erő lehet. Fotó: Getty Images

Dopamint szabadít fel

A segítségnyújtás azon kívül, hogy mindkét felet erősíti, jelentősen csökkenti a magány, a depresszió és a szorongás kialakulásának esélyét is. Sőt, akár már kialakult, enyhe depressziós tünetek esetén is jó hatással lehet ránk az önkénteskedés. Az is ismert tény, hogy a segítségnyújtás dopamint szabadít fel, így csökkenti az érintett stressz-szintjét, javítja a hangulatát. Az alacsonyabb stressz-szint egyébként számos fizikai és mentális egészségügyi probléma kockázatát csökkenti, egyebek mellett a szívbetegségét és a stroke-ét is. 

Mit kell tenned, mielőtt csatlakozol?

Ha pedig ezek után szeretnél csatlakozni az önkéntesek egyre népesebb táborához, a Magyar Református Szeretetszolgálat szerint az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venned: alaposan gondold végig, milyen típusú önkéntes munkát végeznél szívesen és csak olyat vállalj, amivel maximálisan tudsz azonosulni! Mérlegeld, hogy mennyire tudsz elköteleződni egy-egy ügy, tevékenység mellett! Gondold át, hogy rendszeresen, vagy csak alkalmanként segítenél, és döntsd el, hogy egyénileg vagy csapatban dolgoznál szívesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!