A megváltozott bélflóra állhat az allergia hátterében

Egyes bélben élő baktériumok az allergia gyakoribb előfordulását, krónikus gyomorbántalmakat, sőt elhízást okozhatnak a tehetős, iparosodott társadalmakban élő gyerekeknél - állítják olasz kutatók.

Az Európai Unióban és Burkina Faso eldugott falvaiban élő gyerekek bélbaktériumait hasonlították össze, és elegendően sok különbséget találtak, amelyek megmagyarázhatják, miért nagyobb a krónikus allergiás esetek és az elhízás aránya a nyugati típusú társadalmakban - szerepel az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmányban. A kutatók megállapításai azon a tényen alapulnak, hogy az emberi egészség nagy mértékben függ a szervezetben és a test felszínén élő mikroorganizmusok milliárdjaitól. Bizonyos baktériumok gyulladást okozhatnak, mások viszont szükségesek a megfelelő emésztéshez.

Probiotikumok"Eredményeink azt sugallják, hogy az étrendnek döntő szerepe van a bélflóra kialakításában más lehetséges változókhoz képest, mint például az rassz, a higiénia, a földrajzi elhelyezkedés vagy éghajlat" - foglalta össze Paolo Lionetti, a Firenzei Egyetem munkatársa.

A Lionetti csoportja által vizsgált Burkina Fasó-i gyerekek két éves korukig anyatejen élnek, majd a kőkori emberekéhez hasonló étrenden, amely magvakat tartalmaz - például kölest -, hüvelyeseket - például fekete szemű babot - és sok zöldséget. Húst igen keveset esznek. A nyugati ember étrendjében ezzel szemben sok hús van, feldolgozott gabonák, cukor és zsír. A kutatók elmélete szerint a bélflóra gazdagságának visszaszorulása az európai gyerekeknél a Burkina Fasóban élőkhöz képest azt jelezheti, hogy a cukor, a sok állati zsiradék és a nagy kalóriatartalmú ételek fogyasztása az iparosodott országokban gyors ütemben csökkenti a bélbaktériumok alkalmazkodási képességét.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!