Virtuális autizmushoz vezethet a kütyühasználat a legkisebbeknél

A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált kütyühasználat következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve – figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálataik alapján.

Aggasztó jelenségekkel szembesültek magyar kutatók, akik a kisgyerekek digitális eszközhasználatát vizsgálták a koronavírus-pandémia időszakában, a járványügyi intézkedések alatt és után. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve, ami kihathat a jövő társadalmának egészére. A háttérben a sokszor korlátlan kütyühasználat, a kisgyerekeket érő, minden mást felülíró vizuális ingerek állnak – derül ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pogány Ákossal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének adjunktusával készült interjújából.

kisfiú okostelefont nézeget a kanapén fekve
A legkisebbek gyakori kütyühasználata súlyos következményekkel járhat. Fotó: Getty Images

Az ELTE kutatói az óvodáskorúak digitális eszközhasználatát vizsgálják, és azt, hogyan változott a gyerekek társas készségeinek fejlődése a koronavírus-világjárvány következtében. A kutatók szerint, miközben elég sokat lehet tudni a járvány iskolásokra és felnőttekre gyakorolt hatásairól, addig a legérzékenyebb fejlődési szakaszban lévő óvodáskorúakra tett hatások viszonylag rejtve maradtak. Egyebek mellett azt vizsgálták, milyen volt a gyerekek szabadidős okostelefon- és tablethasználata a veszélyhelyzet kihirdetését követően (amikor korlátozások voltak), illetve egy olyan szakaszban, amikor nem voltak szigorú korlátozások érvényben, és igyekeztek megragadni, milyen változások történtek a köznevelést is érintő karanténintézkedések miatt.

Sok bölcsődés is kijelzők előtt ül

Az ELTE kutatói egyértelműen azt találták, hogy az óvodások a korlátozások alatt többet tévéztek, többet használtak tabletet és okostelefont: elsősorban mesefilmeket és videókat néztek. „A célunk, hogy nézzünk szembe azzal, mi történik velünk. Nekünk kutatóként ez az egyik legfontosabb feladatunk: hogy a valóságot feltárva lehetővé tegyük minden érintett számára a társadalmi szerepének megfelelő következtetések levonását szülőként, oktatási szakemberként, pedagógusként vagy gyermekpszichológusként. Ehhez pedig megbízható adatok kellenek, úgyhogy ezen dolgozunk nagyon keményen” – mondta Pogány Ákos. A kutató szerint az a legnyugtalanítóbb, hogy „hihetetlen sebességgel zajlik a digitális térhódítás”, sokszor már bölcsődéskorban kütyüznek a gyerekek.

„Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy az elmúlt 2-3 évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye. A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások vagy akár a 3 évvel ezelőtti óvodások” – mondta Pogány Ákos, aki szerint az okoseszközök által kínált vizuális inger áll a jelenség hátterében. Rengeteg kisgyerek szinte már azelőtt elkezd kütyüzni, hogy elsajátítaná a nyelvet. Ez pedig azért nagy baj, mert a kisgyermekkor első pár éve olyan speciális időszak, amikor a gyerek az anyanyelvét passzívan tanulja, hallás után, akusztikai információkra kihegyezve. A kütyüzés ezt a passzív akusztikus csatornát zárja be, mert jóval érdekesebb vizuális ingereket kínál.

„Ha nincs nyelv, nincs kommunikáció. Nem tudunk olyan területet mondani a gyerekek fejlődésében, amelyhez ne lenne szükség arra, hogy kommunikáljanak, hogy értsék a nyelvet. A szakemberek virtuális autizmusként szoktak hivatkozni a túl korai vagy túl nagy mértékű eszközhasználat következményeire. Gyakorlatilag olyan viselkedést, tüneteket látnak ezeken a gyerekeken, amelyek az autizmussal diagnosztizált gyerekeknél szoktak megjelenni” – magyarázta a kutató.

Ezért ne telefon előtt egyen a gyerek

Mindez azért nagy probléma, mert a szülők zöme nem tudja, nem érti, hogy amikor odaadja az okostelefont a babakocsiban ülő gyereknek, az miért káros. „Egy hatalmas kísérlet zajlik, amelynek az eredményét majd akkor fogjuk látni, amikor ezek a gyerek felnőnek, és megpróbálnak majd normális kapcsolatokat kialakítani, családot alapítani vagy csak egyáltalán érvényesülni az életben” – figyelmeztetett Pogány Ákos, aki szerint elég ijesztő képet fest elénk a digitális fejlődésnek ez az oldala. „El tudunk képzelni egy olyan társadalmat, amelyben ilyen, valódi kommunikációra képtelen gyerekek éldegélnek egymás mellett elszigetelten? Szerintem az óvatosság senkinek sem árthat, és mi, kutatók mindent megteszünk azért, hogy felzárkózzunk a jelenség következményeinek megértésével” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!