A telefonszáma miatt tudták megmenteni egy férfi életét

Egy szolnoki ügyeletes tisztnek csak egy telefonszám volt a birtokában, miután egy elkeseredett férfitől érkezett hívás a segélykérőre.

Február 20-án este egy elkeseredett férfi hívta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját.

A police.hu beszámolója szerint azt mondta, hogy gyógyszert vett be és magára zárta az ajtót. A férfi a hívásokat fogadó Halász Katalin százados ügyeletes tiszt kérdéseire –  mi a neve, hol tartózkodik – nem válaszolt, és bontotta a vonalat. A kolléganő nem adta fel, mindenképpen rá akart találni a férfira, ezért rákeresett a rendelkezésére álló telefonszámra. Rátalált egy címre, ami a számhoz tartozott, azonnal odaküldte a járőröket, akiknek sikerült bejutniuk a lakásba, és megtalálták a még eszméleténél lévő férfit.

A férfi a rendőröknek is elmondta, hogy sok és több fajtájú gyógyszert vett be. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Ha Te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116, 123, vagy 06/80-820-111-es telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolataid vannak, olvasd el ezt az oldalt! Ha pedig másért aggódsz, ezt az oldalt keresd fel!

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.