Koronavírus: megugrott a hazai internetforgalom

Az átlagosnál jóval nagyobb mértékű internet- és telefonhasználatot mérnek a magyarországi szolgáltatók, mióta a koronavírus-járvány miatt megnövekedett az otthon dolgozók és tanulók száma.

Meghosszabbította a kormány a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedéseket. Részletek itt.

Megsokszorozódott a sávszélesség-bővítés iránti érdeklődés, több vállalat élt már ezzel a lehetőséggel az otthoni munka támogatásához - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. A lap által megkérdezett cégek jelezték, hogy felkészítették hálózataikat a megnövekedett forgalomra, folyamatosan vizsgálják, szükséges-e a kapacitásnövelés, indokolt esetben pedig lépni fognak, hogy ki tudják szolgálni a felhasználók igényeit.

A járvány ideje alatt megnövekedett az internet- és mobilforgalom
A járvány ideje alatt megnövekedett az internet- és mobilforgalom. Fotó: Getty Images

A Telenor arról tájékoztatott, hogy hálózatukon a napi teljes adatforgalom átlagosan mintegy harminc százalékkal nőtt. A bővülés már a reggeli óráktól jelentkezik a fel- és letöltésben egyaránt. A hangforgalom az első időszakban megugrott, majd némileg mérséklődött. Hasonló adatokról számolt be a Telekom is: 25-30 százalékkal növekedett a mobil-adatforgalom, a mobilhangforgalom pedig még ennél is nagyobb mértékben, ott 35 százalékos ugrást regisztráltak. A vezetékes telefonálás forgalmában némi időeltolódással jelentkezett az emelkedés, ám annál nagyobb mértékben: majdnem duplaannyit telefonáltak asztali készülékről az ügyfelek az elmúlt időszakban, mint a járvány előtt. A Vodafone Magyarország a forgalomnövekedés mértékéről nem közölt adatokat.

A társaságok ajándék mobilnetkerettel támogatják ügyfeleiket, továbbá ingyenes, a digitális oktatást és az otthon töltött idő értékesebbé tételét segítő anyagokkal. Az üzleti infokommunikációs szolgáltató Invitech, amelynek ügyfélkörébe kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok tartoznak, leginkább a táv- és csoportmunkához szükséges eszközök és megoldások iránt tapasztalt igénynövekedést. A sávszélesség-bővítés iránti érdeklődés megháromszorozódott egy átlagos hónaphoz képest.

Egyszemélyes karantén egy lakatlan szigeten: így él a Tisza-tó videósa. Olvassa el az nlc.hu cikkét ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.