Milyen gyakran mosod az ágyneműt? Ezt javasolja a tudomány

A legtöbb ember nem mossa elég gyakran az ágyneműjét, ennek pedig komoly következménye lehet az egészségünkre.

Életünk csaknem harmadát ágyban töltjük, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen tiszta az ágyneműnk, amelybe esténként belefekszünk. A ruhák rendszeres mosását a legtöbben természetesnek gondoják, az ágyneműhuzat azonban ritkábban kerül a mosógépbe. Az Iflscience cikke összefoglalja, miért is gond ez, illetve hogy mit mond a tudomány az ideális mosási gyakoriságról.

Az egyedülálló férfiak hónapokig nem cserélik az ágyneműt

Az Egyesült Királyságban végzett kutatás szerint a britek kevesebb mint egyharmada (28 százalék) mossa hetente az ágyneműjét, valamivel többen kéthetente (36 százalék), míg minden tizedik megkérdezett azt mondta, hogy nagyjából havonta cseréli le. Az egyedülálló férfiak a legkevésbé igényesek erre – 2022-ben a BBC arról számolt be, hogy ebben a kategóriában a válaszadók 45 százaléka akár négy hónapig is ugyanabban az ágyneműben alszik.

A lepedő és a huzat több dolog miatt is bekoszolódhat. Éjszaka nem csak beleizzadunk, de az elhalt hámsejtjeink is összegyűlnek rajta, ami táplálékul szolgálhat a poratkák számára. Persze a bőrünkön behurcolt mikrobákat mind magunkkal visszük az ágyba, még akkor is, ha lefekvés előtt alaposan lemosakodtunk. Ezek a mikroszkopikus létformák aztán elszaporodhatnak, vagyis baktériumok, gombák és vírusok tucatjaival osztjuk meg éjszakánként a fekvőhelyünket. Ezek a nemkívánatos ágytársak számos problémát okozhatnak, többek között hozzájárulhatnak az ekcéma, allergia és asztma kialakulásához. Ráadásul még olyanoknál is kiválthatnak kellemetlen tüneteket, akik alapból nem szenvednek allergiás tünetektől - nyilatkozta Phillip Tierno biológus a Business Insidernek. Hozzátette: ezek miatt hetente egyszer mindenképpen javasolt kimosni az ágyneműt.

ágyneműhuzat
A legtöbb ember nem mossa elég gyakran az ágyneműjét. Fotó: Getty Images

Dr. Alok Vij bőrgyógyász a Cleveland Clinic cikkében úgy nyilatkozott: bizonyos tényezők miatt szükséges lehet még gyakrabban mosni az ágyneműt. Befolyásolhatja például az is, hogy pizsamában, vagy meztelenül alszunk, mennyire vagyunk izzadósak, illetve hogy tartunk-e valamilyen háziállatot. 

Dr. Manal Mohammad, a Westminsteri Egyetem mikrobiológia tanszékének munkatársa azt javasolja, hogy az ágyneműt 40-60°C-on mossuk, néhány naponta cseréljük a párnahuzatokat, reggel pedig ne ágyazzunk rögtön be, hagyjuk kicsit „szellőzni” az ágyat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!