Záporok, zivatarok jönnek (2018.04.17.)

A mai napon egészen estig felhős, borult időre számíthatunk. Az Északi-középhegyégben nem zárható ki egy-egy zivatar kialakulása sem.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint estefelé északnyugaton, majd északkeleten is csökken a felhőzet. A Balaton és a Tisza közötti sávban kialakulhat kisebb záporok, míg az Északi-középhegység térségében zivatarok is előfordulhatnak. Az északi szél kezdetben a Dunántúlon, este pedig északkeleten erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakulhat.

A szaharai por miatt még ma sem érdemes kocsit mosni
A szaharai por miatt még ma sem érdemes kocsit mosni (fotó: Varga György/MTI)

Szerdán reggelre a középső területeken is egyre kevesebb lesz a felhő, miközben csapadékra sem kell már számítani az ország területén. A szél elsősorban a Tiszántúlon válhat erőssé. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 18 és 23 fok között várható.

Csütörtöktől többnyire napos időre számíthatunk egészen a hét végéig, illetve a hőmérséklet sem változik számottevően. Bár a szombati áthelyezett munkanap sokak számára megnehezítheti a hétvégi kikapcsolódást, aki azonban teheti, bátran szervezzen magának kirándulást és szabadtéri programokat. Érdemes kihasználni a kellemes tavaszi időjárást.

Szaharából érkező por Szaharai port tartalmaz a légkör - írta hétfőn Facebook-oldalán az OMSZ. Emiatt szerdáig nem ajánlott kocsit vagy ablakot mosni, mivel több helyen is előfordulhat kisebb csapadék, így kárba veszhet a tisztításba fektetett pénz és energia. Vasárnap este érkezett a poros-homokos légtömeg első hulláma, ami a keddi nap végéig az ország felett is marad, sőt, a homok koncentrációja kissé tovább nőhet. Kedden a nap végén egy hidegfront érkezik, amely szerdára okoz légtömeg-váltást, és ennélfogva a levegő tisztulását. (Forrás: MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!