További havazás várható (2019.01.10.)

Esőre és havazásra a következő napokban is számítani kell, és bár pénteken némiképp enyhül az idő, a hétvége kevés napsütéssel kecsegtet.

A naptárnak megfelelő időjárás várható ma is - napközben délen, délkeleten sok lesz a felhő, másutt erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek. A Dunántúl nyugati, északnyugati részén, valamint a főváros és Székesfehérvár térségében már reggel óta havazik, Fonyód és Dunaújváros környékén eső esik, míg az Alföld déli és északkeleti részén köd miatt korlátozottak a látási viszonyok. Az Útinform információi szerint télies útviszonyokra lehet számítani több alsóbbrendű úton Komárom-Esztergom, Somogy, Fejér és Nógrád megyében, továbbá a Tiszántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható - olvasható ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

Csapadékos hétvége várható

Pénteken már csak elvétve várható havazás, elsősorban az ország délkeleti, felhősebb területein, észak-nyugaton már tartósan kisüthet a nap. Estétől azonban észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, majd havazás kezdődik. Az északi, északnyugati, majd a nyugatira forduló szél a Dunántúlon és északkeleten megerősödik. Északkeleten hófúvás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -5 fok között várható.

A télies útviszonyok országszerte okozhatnak fennakadást
A télies útviszonyok országszerte okozhatnak fennakadást

A hétvége ennél borultabbnak ígérkezik, és országszerte csapadékra is kell számítani. Szombaton reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +6 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Hasonlóan alakul majd a vasárnapi időjárás is, kezdetben szórványosan, estétől többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!