Orvosmeteo: napsütés és hózápor is várható mára, a hidegfrontra érzékenyeknek nehéz napjuk lehet

Pénteken is kettészakad az ország időjárása. Ráadásul a hidegfront sem kímél minket.

Az összefüggő felhő- és csapadékrendszer délelőtt délkelet-kelet felé elhagyja az országot, így az érintett területeken végre kisüt a nap. Északkeleten azonban tartósabban vastagabb, zártabb felhőtakaróra és rossz látási viszonyokra kell készülni. Arrafelé délután kevés helyen záporra, hózáporra is van esély.

havazásban esernyővel sétáló járókelő
Délután kevés helyen záporra, hózáporra is van esély. Fotó: Getty Images

Helyenként megélénkülhet a délnyugati, nyugati szél, elsősorban az Alpokalján. A legenyhébb délutáni órákban 3 és 11 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, északkeleten lesz a hidegebb idő. Késő estére pedig -2 és +3 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség valószínűsége igen alacsony, így egyelőre nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés. Napközben azonban előfordulhat egy-egy hózápor az ország északkeleti felén.

-34,1 fokot is mértek már ezen a napon

A január 24-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -34,1 Celsius-fokot 1942-ben jegyezték fel Baja településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1993-ban mért eredmény tartja, amikor 15,5 fokot mutattak a hőmérők Sopronban és Rajkán.

Hidegfront miatt fájhat a fejünk

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint éjszaka egy hidegfront suhant át az országon. Emiatt görcsös, migrénes fejfájás jelentkezhet az érzékenyeknél. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!