Orvosmeteo: húsz fok is lehet ma, de van egy rossz hírünk

Napközben 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála, ugyanakkor egy melegfront is kellemetlen panaszokat okozhat.

Napsütéses időre és 20 fok feletti hőmérsékletre számíthatunk, a Kiderül előrejelzése ugyanakkor melegfronti panaszokra is figyelmeztet.

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Késő este általában 8, 13 fok várható.

A meteorológiai előrejelzés szerint napközben melegfronti hatás érvényesül, amely sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat. Gyakori lehet többek között a migrén, illetve a görcsös panaszok is felerősödnek, valamint sokan alvászavaroktól is szenvedhetnek a következő napokban. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!