Orvosmeteo: fejfájást és vérnyomás-ingadozást hoz a melegedés

Szombaton már csak elszórtan hullhat csapadék, többnyire napos időre számíthatunk. Újra lehet 30 fok is, a melegedés azonban panaszokat okozhat.

A szombaton nagyrészt gomolyfelhős, napos időt tartogat. Csak elszórtan – leginkább az északi-északkeleti tájakon – fordulhat elő zápor, zivatar.

fiatal nő eltakarja a szemeit
Újra lehet 30 fok is, a melegedés azonban panaszokat okozhat. Fotó: Getty Images

A délire-délnyugatira forduló szelet élénk, zivatarban idején pedig erős, akár viharos lökések is kísérhetik. A legenyhébb délutáni órákban 23 és 29 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 17 és 23 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma elsősorban a déli óráktól késő estig lehetnek elszórtan zivatarok, a legnagyobb eséllyel az ország északi-északkeleti felén. Alacsonyabb valószínűséggel azonban a déli területeken is előfordulhatnak. A cellákhoz intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb szemű jég is társulhat.

5,2 fokot is mértek már ezen a napon

A július 12-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 5,2 Celsius-fokot 1937-ben jegyezték fel Dobogókőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1922-ben mért eredmény tartja, amikor 38,9 fokot mutattak a hőmérők Egerben.

Panaszokat okozhat a melegedés

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatás ma nem terheli a szervezetünket, azonban melegedés kezdődik, amely fejfájást és vérnyomás-ingadozást okozhat a fokozattan érzékenyek körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!