Mindenhol esik valami (2019.01.28.)

Hétfőn csapadékos időre kell számítanunk: eső, havas eső de hó is hullhat az ország egyes részein.

Eső, havas eső, hó

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben a csapadékzóna egyre keletebbre helyeződik, amelyből elsősorban esőre, havas esőre, majd főként délutántól havazásra is kell számítani. A Tiszántúlon a déli, másutt az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 0 és +7 fok között várható, délkeleten lesz a legenyhébb idő. Késő estére -2 és +2 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu.

Főként délutántól havazásra is kell számítani.
Főként délutántól havazásra is kell számítani

Időjárási helyzet Európában

Az Ibériai-félszigeten anticiklon hatására általában sokat süt a nap, de néhol tartósan ködös vidékek is vannak. Ugyancsak magasnyomás található az Ural előterében is, azonban ennek a nyugati peremén sokfelé havazik. A szárazföld többi részének időjárását alacsonynyomású légköri képződmények határozzák meg. Az Északi-tenger fölött egy nagy kiterjedésű ciklon örvénylik, amelynek hullámzó frontálzónája az Alpokon át egészen a Földközi-tenger nyugati medencéjéig húzódik, és a kontinens belseje felé halad. Területén sokfelé esik az eső, főként a hegyekben havazás is előfordul. Szintén ciklon található Délkelet-Európában, amely több helyen okozott heves zivatarokat a térségben, sőt, Törökországban tornádókat is megfigyeltek.

A leghidegebb továbbra is kontinensünk északkeleti részén van, Finnországban néhol -30 fok közelében alakul a csúcsérték. Ezzel szemben Spanyolországban 15 fok fölé melegszik fel a levegő. A fentebb említett hullámzó frontzóna mentén, az Alpoktól délre egy peremciklon képződik, amely hétfő estig alapvetően meghatározza a Kárpát-medence időjárását: elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben várható jelentős mennyiségű csapadék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.