Jégeső és felhőszakadás jön (2020.07.03.)

Mára néhány délnyugati járásban riasztást adtak ki felhőszakadás és zivatar miatt, de másutt is figyelmeztetés van érvényben. A hétvégére azonban csökken a csapadék mennyisége és igazi strandidő várható.

Ötmilliárdos kárt okoztak a júniusi viharok Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi. A biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az 5 milliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Részletek itt .

Ma a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, majd délután nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. Északnyugaton csupán elszórtan lehet zápor, máshol viszont többfelé várható zápor, zivatar, különösen a Duna-Tisza-közi konvergencia mentén, illetve északkeleten - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . A zivatarokat elsősorban felhőszakadás, de emellett jégeső és viharos széllökés is kísérheti. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon gyakran meg is erősödik az északnyugati, északi szél. A hőmérséklet kora délután 24 és 30, késő este 19 és 24 fok között alakul.

Az éjszaka folyamán többnyire enyhén borult lesz az ég, ugyanakkor a Duna-Tisza-közi konvergencia mentén erősen felhős tájak is lehetnek. Utóbbi térségben helyenként zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, de helyenként élénk lesz az északi, északnyugati szél. Hajnalra 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Viharfelhőkből esik az eső Debrecen térségében 2020. június 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Viharfelhőkből esik az eső Debrecen térségében 2020 júniusában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hétvégére csökken a csapadék

Szombaton a Tiszántúl keleti felén és a középső országrészben várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, és arrafelé szórványosan, másutt a többórás napsütés mellett legfeljebb néhol valószínű zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul.

Vasárnap napos időre számíthatunk, az ország nagy részén kevés, a Tiszántúl egy részén több gomolyfelhővel. A Tiszántúlon helyenként zápor, zivatar előfordulhat, másutt csapadék nem várható. Az északi szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Északkeleten is legfeljebb kevés helyen lehet gyenge zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élén lökések kísérhetik. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!