Jégeső csaphat le (2018.06.05.)

Kedden a túlnyomóan napos-gomolyfelhős időjárás mellett több helyen számíthatunk lokális jellegű záporok, zivatarok kialakulására.

Kedden jégeső is lehet

Kedden egy-egy hevesebb zivatar is előfordulhat felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében. Nyugatias lesz a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

Nem lesz front térségünkben - írja az Időkép .

Jégeső és viharos szél csaphat le Budapestre
Többfelé lehetnek záporok

Szerdán többfelé záporok, az északkeleti tájak kivételével sok helyen zivatarok kialakulására számíthatunk, melyek között egy-egy erősebb zivatar is lehet. Többfelé megélénkül az északkeleti szél. Napközben 25-31 fokot mérhetünk.

Csütörtökön az ország nagy részén megnövekedhet a felhőzet. Emellett továbbra is kialakulhatnak szórványos záporok, zivatarok. Néhol élénk lehet a keleties légmozgás. Délután 26-30 fok valószínű.

Milyen idő lesz hétvégén?

Pénteken többfelé megélénkülhet a délkeleti, keleti szél. Változóan felhős időre készülhetünk elszórt záporokkal, zivatarokkal. Napközben 25-33 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Szombaton több, vasárnap kevesebb zivatarra van kilátás, de a nyári meleg hétvégén is megmarad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.