Ismét jön a fagy (2019.02.05.)

Kedden a déli és a keleti vidékeken marad a borongós idő, míg a déli óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet.

Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet - írja a met.hu . Szórványosan, legkisebb eséllyel a Dunántúl északi részén számíthatunk esőre, záporra, kezdetben néhol havas eső, gyenge havazás, hószállingózás is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 7 fok között valószínű. Késő estére -3 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Esőre, záporra számíthatunk
Esőre, záporra számíthatunk

Időjárási helyzet Európában

Ciklon örvénylik a Brit-szigetek felett, ennek hatására ott borongós, esős idő a jellemző. A szárazföldünk közepén hullámzó frontrendszer kissé keletebbre helyeződött. Ezen képződmény mentén továbbra is erősen felhős vagy borult az ég, és több helyről érkeznek jelentések csapadékról: északon jellemzően havazásról, délebbre haladva egyre inkább esőről, Olaszország déli csücskén pedig zivatar is előfordul. Az előbb említett két rendszer közé anticiklon ékelődik be, illetve kontinensünk délnyugati, keleti részein is főként magasnyomás alakítja az időjárást.

Ennek köszönhetően kevés a felhő, sokat süt a nap, és számottevő csapadék sem fordul elő. Európában a legmelegebb a Balkánon van, itt a kora délutáni órákban általában 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő. A leghidegebb még mindig a Skandináv-félsziget északi részén van, néhol tartósan -20 fok alatt alakul a hőmérséklet. A Kárpát-medence térségében kedd estig eleinte nedvesebb, majd egyre szárazabb légtömegek áramlanak be, és fokozatosan emelkedik a nyomás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.