Így érkezik meg a tél (2018.11.13.)

Kedden is kellemes, napsütéses idő várható, a tél közeledtét azonban a hőmérő higanyszála is egyre észrevehetőbben jelzi.

Kedden északnyugat kivételével a köd feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Északon néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat.

A déli, délkeleti szél megélénkül, hétfőn északnyugaton meg is erősödik, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás . Kedden az élénk déli, délkeleti szél főként északon és a Dunántúlon délután északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 13 és 20 fok között valószínű.

Kedden többnyire napsütéses marad az idő, de egyre hidegebbre kell felkészülnünk
Kedden többnyire napsütéses marad az idő, de egyre hidegebbre kell felkészülnünk

Szerdán is marad a napsütés

Szerdán is napos időre számíthatunk, a Dunától keletre helyenként több gomolyfelhővel. Éjszaka és holnap néhol északon, illetve keleten eső, zápor előfordulhat, de mennyisége jelentéktelen lesz. Estétől a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, többfelé megélénkül. A Dunántúl északi felén, a főváros térségében egy-egy erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 17 fok között valószínű.

A következő napokban fokozatosan hűl majd tovább a levegő, szombaton a legmagasabb hőmérséklet már nem haladja majd meg a 10 fokot, míg éjszaka -2 és három fok közötti értéket mutat majd a hőmérő - olvashatjuk ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!