120 km/órás erejű vihar közeledik

Vége a nyárias ősznek, újra hidegre váltott az időjárás.

Amikor a nemzeti ünnepen esett az eső, arra gondoltunk, nem igazán kegyes az időjárás hozzánk még akkor sem, ha húsz fok felett volt az átlaghőmérséklet. Ma láthatjuk, milyen csodás időnk is volt tegnap, hiszen lehetett volna (és most lehet is) rosszabb. Reggel óta rendkívül erős szél tépázza az idegeinket. Szaknyelven mondva a nap további része így hangzik – a kiderul.hu jelentése alapján: délelőtt nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet, északkeletről is levonul az eső, amely - gyenge intenzitás mellett - nyugaton továbbra is előfordulhat. Hazánk délnyugati, déli felére a déli óráktól vastagabb felhőzet érkezhet, és ott helyenként eső, zápor előfordulhat, kis eséllyel zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet az ország északkeleti felén erős, viharos lökések kísérik, majd estére veszít erejéből a légmozgás. Délnyugaton a délies szél csak időnként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, de a déli, délnyugati határ mentén kissé enyhébb lehet az idő. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.

szeles időjárás
Fotó: Getty Images

Ami az időjárás és a szervezetünk kapcsolatát illeti: hidegfront viselhet meg egyeseket. Egy ciklon érkezik ugyanis, mely mögött hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A megerősödő szél csökkenti a hőérzetet. A reggeli, hidegebb, nedvesebb időben a különösen érzékenyek számíthatnak ízületi vagy reumás fájdalmakra, mivel a hőmérséklet csökkenése és a magasabb páratartalom kedvezhet az ilyen panaszoknak. A hirtelen időjárás- és hőmérséklet-változás hatására előfordulhat fejfájás, koncentrációs nehézség vagy fáradékonyság. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!