Néhány megyében lesz csak szükség ma esernyőre

A keleti országrészben záporok csaphatnak le, többnyire azonban napsütéses lesz a szombat.

Szombaton az előrejelzések alapján sok napsütésre számíthatunk, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben beborul az ég. A Kiderül szerint reggel, délelőtt a délkeleti, keleti határ közelében gyenge eső még előfordulhat, majd kora estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A szél délnyugatira, délire fordul, megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

Napközben fronthatásokra nem kell számítani, illetve riasztások, figyelmeztetések sincsenek kiadva szombatra. Az UV sugárzás mértéke várhatóan alacsony lesz, az érzékenyebb bőrűeknek viszont továbbra is indokolt lehet a fényvédő krém használata, ha hosszabb időt töltenének a szabadban. Az egyre hűvösebb hajnalok miatt reggelente az ízületi fájdalmak is fokozódhatnak, javasolt egy reggeli átmozgató tornával indítani a napot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!