Ragyogó napsütésben sütkérezhetünk kedden, de front közeledik

Országszerte napos idő várható mára, viszont az előrejelzés szerint szerdán újra fronthatásra kell készülnünk.

Kedden a gyakran változó felhőzet mellett délutánig többórás napsütésre számíthatunk - írja a Kiderül. Ekkor északnyugat felől összefüggő, vastagabb felhőtakaró érkezik, amely legkevésbé az ország délnyugati részét érinti, ebből főként az északi tájakon alakulhat ki - többnyire kisebb - eső, zápor. Napközben a Dunántúl délnyugati területeit leszámítva többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik az északnyugati szelet, amely késő délutántól egyre nagyobb területen délnyugatira fordul, ezzel együtt veszíteni kezd erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között várható. Késő estére többnyire 6 és 12 fok közötti értékekre lehet számítani.

Fronthatásra a nap során nem kell számítanunk, az előrejelzések szerint ugyanakkor szerdán ismét egy front érkezik a térségbe, ami miatt az érzékenyebbek tünetei felerősödhetnek. Javasolt továbbra is a réteges öltözködés, illetve a hűvös hajnalokon az ízületi fájdalmak is felerősödhetnek, amelyek egy átmozgató reggeli tornával enyhíthetők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!