A rekkenő hőséget eddig kell kibírnunk (2018.08.08.)

Az elkövetkező napokban is folytatódik a nyári kánikula. Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki péntek éjfélig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma csupán kevés fátyol- és gomolyfelhőre lehet számítani a szikrázó napsütés mellett. Bár a déli szél az ország északnyugati felén megélénkül, a Kisalföldön pedig időnként meg is erősödik, a hőmérséklet délutánra mégis eléri a 32-36 Celsius-fokot, de késő estére sem hűl 22-29 fok alá. Éjszaka derült időre van kilátás, felhősödés és csapadék nem valószínű. Hajnalban a legtöbb helyen 16 és 22 fok között alakul a levegő hőmérséklete - a nagyvárosokban és a vízpartokon lesz a legmelegebb.

Az elkövetkező napokban sem hagy alább a tomboló hőség
Az elkövetkező napokban sem hagy alább a tomboló hőség (fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Csütörtökön ugyancsak nagyrészt derült, napos idő várható kevés felhővel. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül majd, illetve délután és este az ország északkeleti részén előfordulhat egy-egy kisebb zivatar heves kísérőjelenségek, így erősebb széllökések és jég nélkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet várhatóan holnap is 32 és 36 fok között alakul, akárcsak pénteken.

Szombaton szakadozott felhőzet mellett országszerte több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Dunántúlon lesz több felhő, arrafelé több helyen számíthatunk csapadékra, délután pedig inkább már csak a Dunától keletre valószínű szórványosan zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 32 fok között alakul, de a Tiszántúlon még 33, 34 fok is előfordul.

Kiadták a hőségriasztást

Milyen veszélyekkel járhat a szökőkutakban való fürdőzés? Részletek itt.

Kedden másodfokú hőségriasztást rendelt el Kovács Attila országos tisztifőorvos. A riasztás kedd éjféltől péntek éjfélig tart. A szakember újfent kiemelte, hogy a napokig tartó meleg idő már az egészséges szervezetet is megterheli, ezért fokozottan oda kell figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra és öltözetre, valamint fontos, hogy 11 és 15 óra között lehetőség szerint senki ne tartózkodjon a tűző napon.

Kánikula idején úgy csökkenthetjük a hőség negatív hatását, ha a lakásból kizárjuk a meleget, besötétítünk, és csak éjszaka szellőztetünk, ezen kívül a gyakori zuhanyozás és a test vizes borogatása is ajánlott. Rendkívül fontos a sok folyadék fogyasztása, erre az idősek esetében kiemelten kell figyelni. A tisztifőorvos azt tanácsolta, hogy mindenki igyon meg óránként egy pohár vizet.

kánikula, hőség, nyár, tanácsok a melegben

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és főként északnyugaton valamint a főváros tágabb környezetében fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A hőmérséklet késő este 17 és 27 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!