Beindítja-e a szex a szülést?

A terminus közeledtével a nők rendszerint egyre jobban várják már, hogy beinduljon a szülés. Ehhez a könnyű testmozgástól a fűszeres ételeken át a málnalevélteáig számos praktikát be lehet vetni, valamint sokan esküsznek a szexuális együttlétek hatására is. De vajon van-e ez utóbbinak bármi alapja?

Milyen tünetekből ismerhető fel, hogy megindult a szülés? Részletek itt.

Éppen ennek a kérdésnek igyekeztek utánajárni a Nápolyi II. Frigyes Egyetem kutatói, akik a témában megjelent korábbi tanulmányok közül hármat találtak megfelelő minőségűnek egy átfogó elemzéshez. Ezeken keresztül közel 1500 várandós nő adataival dolgozhattak. A három tanulmány közül kettő esetében arra kérték a résztvevőket, hogy legyenek olyan gyakran együtt párjukkal, amilyen gyakran csak tudnak, míg a kontrollcsoport tagjai követték a megszokott ritmusukat e tekintetben. A harmadik vizsgálat alanyai hetente néhány alkalommal feküdhettek le partnerükkel, leszámítva a kontrollcsoportba tartozókat, akiknek teljesen meg kellett tartóztatniuk magukat.

Segíthet-e megindítani a szülést a terminus közeli szex?
Segíthet-e megindítani a szülést a terminus közeli szex? Fotó: iStock

Mit várhatunk a szextől?

Többféle elképzelés is létezik arra vonatkozóan, hogy a szex vajon miként járulhat hozzá a szülés spontán megindulásához. Egyfelől elképzelhető, hogy a női orgazmus stimulálja a méh összehúzódásait, ahogy hasonló hatás feltételezhető az ilyenkor felszabaduló oxitocintól is. Szintén egy lehetséges magyarázat, hogy az ondó elősegíti a méhnyak megrövidülését. Dacára azonban a populáris téziseknek, az olasz kutatók tanulmánya semmilyen bizonyítékot nem talált arra, hogy a terminus közeli szexuális élet egyfajta triggerként valóban képes lenne beindítani a szülést.

A kutatócsoport ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a várandósság alatti szex egyáltalán nem rossz dolog, mindaddig, amíg a terhesség alacsony kockázatú és komplikációktól mentes. Ezen felül azt is elismerték, hogy eredményeiket további vizsgálatokkal kell a jövőben alátámasztani. Megeshet továbbá, hogy elemzésük nem vett figyelembe olyan speciális tényezőket, amelyek akár valóban kihatással lehetnek a szülés beindulására. Érdemes lenne tehát új kutatásokat kezdeni például a pénisz behatolási mélysége, az óvszerhasználat, illetve a női orgazmus megléte vagy elmaradása kapcsán.

Szintén fontos lehet a hüvelybe kerülő ondó mennyisége és minősége, a sperma ugyanis úgynevezett prosztaglandinokat is tartalmaz. Ezek hormonszerű hatással bíró vegyületek, amelyek az egész szervezetben előfordulnak. Amennyiben szakmailag indokolt a szülés mesterséges megindítása , úgy a szülészorvosok is alkalmaznak prosztanglandinokat méhszájérlelésre. Ilyenkor 24 órán belül várható a szülés megindulása. Előfordulhat tehát, hogy magas prosztaglandintartalom mellett a hüvelybe jutó ondó is elősegíti a folyamatot. Mindenesetre e kérdés eldöntése is további vizsgálatokat tesz szükségessé.

Az önkielégítés is hasznos lehet

Végezetül a kutatók rámutattak, hogy bár a legtöbben nem sorolják a szexuális érintkezési formák közé, tulajdonképpen a maszturbáció is hatásos eszköz lehet. Nincs hozzá szükség partnerre, miközben éppúgy képes előidézni a szex bizonyos fizikai hatásait, beleértve például az oxitocin felszabadulását. Ráadásul az önkielégítés révén elért orgazmus erőteljesebb összehúzódásokat vált ki, mint a hüvelyi szex által elérhető. Hátránya ugyanakkor, hogy így elveszik a pénisz okozta mechanikai és biokémiai stimuláció. Ezzel együtt megeshet, hogy a szülés megindításához nincs másra szükség, mint egy kis egyedüllétre.

Az új tanulmány tehát nem talált bizonyítékot a terminus közeli szex szülést beindító hatására, de korai lenne még kijelenteni, hogy tényleg nincs haszna ezeknek az együttléteknek. A kutatás eredményei a Journal of Sexual Medicine című folyóiratban jelentek meg.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.