McKenzie-terápia: egyszerű mozgások hátfájósoknak

Egyenesen Új-Zélandról származik az az egyre népszerűbb terápiás módszer, mely a legelterjedtebb gerinckezelési eljárások közé tartozik. Regős Ágota mesélt a mozgásterápiára épülő tornáról.

"A gerinc kezelésében a manuálterápia mellett a McKenzie-módszer a leghatékonyabb" - kezdi beszélgetésünket Regős Ágota, aki gyógytornászként mindkét módszert alkalmazza a hozzá forduló pácienseknél. Mint mondja, a McKenzie-ért nem ok nélkül "rajong": a nyugati orvoslás elvein alapuló, biomechanikailag, élettanilag és anatómiailag is alátámasztott módszer a páciens aktív közreműködésére épül, így a beteg saját maga képes befolyásolni fájdalmát és a probléma kimenetelét, azaz egy idő után a terapeutától függetlenül is képes kezelni panaszait (a manuálterápiáról lásd korábbi cikkünket - szerk.).

A terápia születéséhez különös anekdota fűződik: Robin McKenzie egy alkalommal páciense térdpanaszait kezelte, aztán a kezelőpadot nem állította vissza alaphelyzetbe. Jött azonban a következő, gerincfájásos betege, akit megváratni kényszerült, beküldte a rendelőbe, hogy addig feküdjön le, míg ő végez. McKenzie egy dolgot felejtett el, hogy a padot nem állította vissza, azaz a beteg az abban az időben szigorúan tiltott pozícióban fekve várta. A terapeuta aztán pánikszerűen próbálta menteni a menthetőt, de a páciensnek esze ágában sem volt kimozdulni az adott, számára fájdalommentességet hozó pozícióból. Ekkor kezdett körvonalazódni elméleti módszerének lényege, hogy hátfájás esetén igenis lehet tornáztatni, mozgatni az érintetteket, a mindennapos egyirányú terheléssel ellentétes irányban is.

Viszlát, kínzó hátfájás!

Robin McKenzie felismerte, hogy gerincünket leginkább előrehajló terhelések érik, melynek következtében a kialakuló gerincpanaszok emberek millióinak keserítik meg a mindennapjait. A köznyelvben csak gerincsérvként , porckorongsérvként, lumbágóként emlegetett problémákra dolgozta ki a McKenzie-módszert, a gerincproblémák speciális vizsgálati és kezelési rendszerét (másik neve, az MDT, azaz a "Mechanical Diagnosis and Therapy" is erre utal), amit immár 40 országban alkalmaznak sikerrel napjainkban. Jó tudni azt is, hogy a felsoroltakon túl más típusú gerincfájdalmaknál is érdemes a McKenzie-féle vizsgálatot elvégezni, s aztán eldönteni, hogy kezelhető-e vele az adott panasz.

Mi történik a kezelések alkalmával?

Az első alkalommal egy alapos kikérdezéssel kezdődik a terápia: a szakember feltárja a hozzá forduló páciens fájdalmainak okát, átnézi korábbi leleteit. Aztán a terapeuta bizonyos mozgásokra, mozdulatokra ad utasítást, és figyeli, mi történik a panaszokkal, az adott irányban végzett mozgásformák hatására jobb vagy rosszabb lesz-e. "Ez alapján adok neki olyan személyre szabott házi feladatot, ami a panaszait csökkenti" - fogalmazza meg Ágota a leglényegesebb elemét a McKenzie-nek, hiszen mint mondja, az óránként elvégzendő, maximum egy-egy perces gyakorlatokon áll vagy bukik a terápia sikere. "Tényleg csodálatos eredményeket lehet elérni a tornával, de csak akkor, ha a beteg együttműködik. Az első időkben a kontroll is szigorúbb, naponta ellenőrizni kell, hogy a gyakorlatok tényleg hatékonynak bizonyulnak-e, vagy esetleg változtatni kell rajtuk. A cél a páciens függetlensége hosszú távon, hogy a felügyeletem nélkül is képes legyen a begyakorolt mozdulatsorokkal úrrá lenni panaszain, később pedig képes legyen időben felismerni, ha megint elkezdenének beszűkülni a mozgásai" - magyarázza.

Ha a csigolyákat és köztük a porckorongot hamburgernek képzeljük, úgy érthetjük meg az egyirányú mozgás lényegét, mint amikor a hamburgert egy irányból összenyomjuk, és a hús egyszerűen kicsusszan belőle - akár a porckorong a csigolyák közül. Ezt "tornáztatja" vissza a McKenzie-torna.A kezelés rendkívül hatékony a kiújuló fájdalmak megelőzésében, ráadásul e módszer szakszerű alkalmazásával gyakran a műtéti beavatkozás is elkerülhető. "Volt már olyan betegem, akit a férje tett fel a kezelőasztalra, olyan fájdalmai voltak. A kezelés után végül lábon jött le a padról. Egy hét múlva lett volna a műtétje, de adott egy esélyt ennek. Végül nem kellett megoperálni" - meséli büszkén a gyógytornász.

A javulás első jeleit már egy-két alkalom után érezni lehet, de a teljes gyógyulás a probléma kiterjedtségétől függ. A torna elemeit sosem szabad szakember felügyelete nélkül végezni, hiszen vannak bizonyos kontraindikációk is, amiket ki kell zárni a kezelés előtt. Ilyenek a különféle a gyulladásos betegségek, a tumoros megbetegedések és a súlyos csontritkulás is.

Kihez fordulhat, ha fáj a háta?

A módszert azok a gyógytornászok és orvosok alkalmazhatják, akik a Nemzetközi vagy a Magyarországi McKenzie Intézet által oktatott tanfolyamokon részt vettek, és erről bizonyítvánnyal rendelkeznek. Mielőtt terapeutához fordul, olvasson a módszerről bővebben a Magyarországi McKenzie Intézet honlapján: http://www.mckenziemodszer.hu , és ajánljuk a népszerű videómegosztó témába vágó videóit is, ahol képet kaphat arról, milyen jellegű mozgásokra, fogásokra számíthat a kezeléseken!

Regős Ágota A Regős Gerincklinika gyógytornásza, manuálterapeutája. 1993-ban végzett az Egészségügyi Főiskola gyógytornász szakán. A diploma kézhezvétele után az újpesti Árpád Kórház baleseti sebészeti osztályán dolgozott, majd az otthoni szakápolás területén helyezkedett el. Magánpraxisában is fogadja betegeit, elsősorban gerincproblémákat kezel manuálterápiával, McKenzie-módszerrel és kinesiotapinggel. Weboldala: www.facebook.com/regos.gerincklinika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!