A járvány alatt népszerű lett ez a mozgásforma

A kerékpározás és a futás is kimondottan népszerűvé vált a járvány ideje alatt, már csaknem egymillió magyar fut hetente legalább két alkalommal.

Két év alatt 850 ezerről egymillióra bővülhetett a szabadidejükben rendszeresen futók száma Magyarországon - írja pénteki számában a Világgazdaság . A nemzetközi utcai futóversenyek bevételei azonban jelentősen visszaestek a lapban megszólaló szakember szerint.

A legjobb kezdő mozgásformák Az életmódváltás mindenképpen nagy döntés, amelyhez nagy lelkierő és jó esetben komoly felkészülés szükséges.

Jóval kevesebb bevételt termelnek a futóversenyek

A lap szerint a sportszerpiacon bevásárlási lázzal indult a pandémia , 2020 márciusában és áprilisában a kerékpárok és az otthoni fitneszeszközök hirtelen hiánycikké váltak. A szabadtéri sporteszközök iránt felpörgött kereslet nem enyhült azóta sem, a tömeges futóláz tartósnak bizonyult, olyannyira, hogy már akár egymillióan is lehetnek hazánkban azok, akik hetente legalább kétszer futnak néhány kilométert - nyilatkozta a VG podcast stúdiójában Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) versenyigazgatója.

Közel egymillió magyar fut hetente legalább két alkalommal. Fotó: Getty Images
Közel egymillió magyar fut hetente legalább két alkalommal. Fotó: Getty Images

Amint júniustól a járványügyi intézkedések lehetővé tették, minden elmaradt versenyt meghirdettek utólag, ám a résztvevők száma látványosan csökkent. Mindez érzékenyen érintette a bevételi oldalon hiányzó milliárdok miatt a versenyszervezőket, és a rendkívül jól költő futóturisták érkezésében érdekeltek széles körét.

A járvány előtti utolsó teljes évben, 2019-ben már négymilliárd forintra taksálták azt az összeget, amelyet a nemzetközi futóversenyek generáltak Budapesten. Bár világszerte újraindulnak a nemzetközi utcai futóversenyek, a nevezők száma mindenütt jellemzően csak a 30-50 százaléka a koronavírus-járvány előttinek - mondta Kocsis Árpád.

Az utazási szabályok gyorsan és részben eltérően változnak, nehéz tervezni, a BSI mégis minden szokásos futóversenyét meghirdette. Egyelőre nem költenek nemzetközi reklámkampányokra, de figyelik a híreket, és amint lehetséges, azonnal reagálnak a változásokra. A futók részéről így is nagy az érdeklődés, sokan készülnek külföldről is Budapestre, de a legfőbb küldő országok sorrendje most más: élre törtek a szomszédos és a közeli országok. Sok horvát, szlovén, lengyel és ukrán futó érkezett a közelmúltban lezajlott programokra, viszont jóval kevesebb brit, francia és német.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.