Hólyaghurut: lehet nemi életet élni?

Amikor a gyakori vizelési ingert égető érzés kíséri, amely a végén görcsös fájdalommal is jár, sokan hihetik, hogy "csak" felfáztak. Ennél azonban sokkal többről lehet szó. A hólyaghurut ugyanis nem csak a mindennapokra és az életminőségre, de az önbizalomra, a szex milyenségére, végső soron pedig a termékenységre is negatív hatással lehet.

Mivel ez a betegség a nőket és a férfiakat jóformán az év bármely szakában megfertőzheti, a legtöbben már ismerhetik a tüneteit. A nehezen visszatartható, és sűrű ürítési inger, a vele együtt járó égető érzés, a kellemetlen szagú és zavaros állagú vizelet, valamint az alhasi görcsök ugyanis mind-mind a hólyaghurut jelei.

vagina
Élhetünk így nemi életet?

A nők nagyobb veszélyben vannak?

Ha hólyaghurutról van szó, a hölgyek anatómiai okoból sérülékenyebbek, mint az urak. Mivel a húgycső egyenes, és lényegesen rövidebb, mint a férfiaké, a baktériumok, melyek a hüvelybemenet és a végbélnyílás közelsége miatt szabadon vándorolhatnak a két terület között, könnyebben jutnak el a hugyhólyagig. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy, a betegség kialakulásakor a végbél körüli kórokozók a gátra, onnan a külső húgycsőnyílásba, végül pedig a húgycsőbe és húgyhólyagba kerülnek. Ez nagy valószínűséggel szexuális érintkezés során következik be, de előfordulhat akkor is, ha a páciens egyáltalán nem él nemi életet.

A férfiaknál a kor előrehaladtával fokozódik a hólyaghurut kialakulásának kockázata. Idősebb korban ugyanis a prosztatanagyobbodás okozta vizeletürítési nehézségek és a pangó vizelet okoz hasonló tüneteket. Ezeket a legtöbben otthon kezdik el kezelni, de mindkét nem esetében igaz, hogy ha a beteg pár nap alatt nem tapasztal javulást, mindenképpen orvoshoz kell fordulnia. Ha ugyanis a kórokozók tartósan megtelepednek a hólyagban, az kiújuló húgyúti gyulladásokhoz, de akár vesemedence-gyulladáshoz is vezethet, melyet láz és derékfájás kísérhet.

Ég, szúr és csíp? Egyszerű praktikák otthonra A leggyakrabban baktériumok (az esetek túlnyomó többségében az Escherichia [E.] coli) tehetők felelőssé a hólyaghurut problémájáért, ritkább esetben azonban vírusok, vagy gombák is okozhatják. Nagyon fontos a megelőzés, de a már meglévő panaszok csillapítására is létezik néhány egyszerű módszer. Itt szedtük csokorba őket .

Tiltólistára kerül a szex?

A probléma megoldására irányuló cikkek, melyek az otthon alkalmazható tippek között említik a csalánlevélből készült gyógyteát, a vörös- és a tőzegáfonya fogyasztását, valamint a gyulladáscsökkentő hatású kamilla- vagy cickafarkfőzetet tartalmazó forró fürdőt, óva intenek a szexuális érintkezéstől, ez ugyanis irritálhatja a húgycsövet. Sok helyen a tilos szót használják, mert a szex után nagy eséllyel kiújulnak, vagy fokozódnak a panaszok. De vajon tényleg ennyire szigorúak ezek a szabályok? Ha pedig az ajánlások ellenére mégis csak ágyba bújik valaki a húlyaghuruttal, kárt tehet önmagában, vagy a párjában?

Megkérdeztük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!