Van, akinél nem hat az esemény utáni tabletta

Egy francia gyógyszergyártó cég korábban arra figyelmeztet, hogy az esemény utáni fogamzásgátló tabletta hatástalan lehet a nagyobb testsúlyú nőknél.

A túlsúlyosaknál nem hat az esemény utáni tabletta?

A levonorgesztel hatóanyagú tabletta kevésbé volt hatékony a 75 kilogrammon felüli nőknél, és teljesen hatástalannak bizonyult azoknál, akik 80 kilogrammnál nagyobb súlyúak voltak. Az Egyesült Államokban 2013-ban felülvizsgálták, hogy más készítmények is tartalmazzák-e ugyanazt az összetevőt. A szakértők úgy gondolták, hogy a hatóanyagot a zsírsejtek felszívják, így kevesebb kerül belőle a véráramba.

Esemény utáni tabletta: meddig lehet bevenni? Nem megfelelő vagy elmaradt védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás , amely egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés után 48-72 órában. Ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti az előrelátó védekezést.

A 75 kilogrammon felüli nőknél teljesen hatástalan az esemény utáni tabletta?
A 75 kilogrammon felüli nőknél teljesen hatástalan az esemény utáni tabletta?

Az elhízott nők négyszer nagyobb eséllyel esnek teherbe

Az intézkedés alapját az Edinburgh-i Egyetem 2011-es kutatása képezte, mely a levonorgesztrelre irányult. Ebből kiderült, hogy a gyógyszert alkalmazó elhízott nők négyszer nagyobb eséllyel esnek teherbe, mint a normális súlyúak. A szerzők azt javasolják, hogy az elhízott páciensek másik gyógyszert, illetve fogamzásgátlási alternatívát alkalmazzanak, például méhen belüli eszközt.

Frederique Welgryn, a szóban forgó készítményt gyártó HRA Pharma vállalat munkatársa akkor úgy nyilatkozott, hogy az eredmények "meglepőek", és "mélyreható diskurzushoz" vezettek a hatóanyagot illetően.

Gyakoribb a túlsúllyal rendelkezőknél a meddőség

2017 augusztusában számoltunk be róla , hogy egyre több nő (és férfi) küzd manapság meddőséggel, melynek hátterében számtalan tényező állhat. Tény azonban, hogy a túlsúlyosak jóval nehezebben esnek teherbe, mint normál BMI-vel rendelkező társaik.

"A megfelelő életmód, az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás jelentősen megkönnyíti a teherbeesést, mert így a test már eleve felkészült a megtermékenyített petesejt befogadására és az embrió táplálására. Amennyiben az illető egészségtelen életet él, bizony a testsúlyán is meglátszik, ráadásul gyakran hormonzavarra hívja fel a figyelmet a magasabb BMI, illetve fordítva, vagyis a túlsúly könnyen provokálhat hormonzavart" - mondta el korábban a Házipatika.com kérésére dr. Lőrincz Ildikót, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa. A teljes interjút a témában ide kattintva érheti el .

A túlsúlyos kismamák nagyobb eséllyel szülnek császárral Minél nagyobb súlyfelesleggel rendelkezik egy kismama a szülés előtt, annál nagyobb annak a kockázata, hogy császármetszéssel hozza világra gyermekét - derítették ki korábban amerikai kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.