"Így vesztettem el a férjemet egy kullancscsípés miatt"

Végig dokumentálta férje halálát egy nő.

Nicole Bell egy könyvben írta meg, milyen nehéz út vezetett odáig, hogy megkapják a férje diagnózisát. 

“Amikor a férjem kognitív képességei hanyatlani kezdtek, az orvosok azt gondolták, hogy korai Alzheimer-kórja van. Később megtudtuk, hogy többszörös kullancsfertőzése volt” - kezdi történetét Nicole Bell, aki 2016-ban kezdte dokumentálni a férje, Russ betegségét.

Ebben az évben kezdődtek a problémák a férje emlékezetével, rosszkedvű és ingerlékeny lett, pedig régen nem volt ilyen természetű.

“Azt hittem, a válás felé tartunk. De most már tudom, hogy ezek voltak a kullancs által terjesztett betegség első jelei” - mesélte a nő.

Mivel Russ nagyon szeretett kirándulni, ami sokszor jár együtt kullancsokkal, először a Lyme-kórra gondolt Nicole, amikor a férjénél elkezdődtek a tünetek. Ám Russnak soha nem volt láza vagy kiütése, ami a kullancsokhoz kapcsolódott volna, és amikor a szokásos Lyme-tesztet elvégezték, az is negatív lett, sőt, vérvételt is csináltattak, ami szintén nem mutatott ki semmi szokatlant. 

Russ elment egy neurológushoz kognitív vizsgálatra, és a hanyatlása sokkal rosszabb volt, mint amit a család sejtett. Nem volt képes egyszerű matematikai feladatokat sem elvégezni. A neurológus azt mondta, hogy vagy agyvérzése volt, vagy Alzheimer-kór. Russ ekkor volt 60 éves.

Nicole elfogadta a diagnózist egészen addig, míg a bátyja felhívta rá a figyelmét, hogy a kullancsok által terjesztett fertőzések is okozhatnak ilyen tüneteket: egy célzott vizsgálatból aztán kiderült, hogy Russnak háromféle kullancsfertőzése is volt.

KULLANCS, KULLANCSFERTŐZÉS,
Háromféle Kullancsfertőzése volt a férfinak (Foto: GETTYIMAGES)

“15 hónapot vesztegettünk el. Mégis volt remény. A fertőzés legalább kezelhető. Így hát ezt tettük - mondta el Nicole. - És a következő év csak úgy írható le, mint egy hullámvasút. Az antibiotikumok segítettek, aztán Russ leállt róluk, és romlott az állapota. 18 hónapos kezelés után meghoztam életem legnehezebb döntését: átköltöztettem Russt egy idősek otthonába.“

A férfi 2022 januárjában halt meg, a felesége szerint ekkor már két éve nem ismerte fel a családját. A betegséggel való küzdelemről Nicole könyvet írt, melyet a férje 65. szülinapján jelentetett meg.

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.