Fájdalomcsillapítás gyógyszerek nélkül

A fájdalomküszöbe mindenkinek más - ami az egyik embernek még épp tűrhető, a másiknak már elviselhetetlen. A fájdalomérzetet az agyunk hozza létre különböző, a testünktől kapott információk alapján, éppen ezért jó néhány dolog befolyásolhatja, hogy pontosan mit és milyen erősségben érzékelünk. Éppen emiatt léteznek olyan módszerek, amelyekkel orvosság nélkül is megpróbálhatjuk enyhíteni a fájdalmainkat.

Töltsünk időt a barátainkkal!

Ha olyanokkal vesszük körül magunkat, akiket kedvelünk, és akik megnevettetnek, az beindítja az agyban az endorfin termelődését, ez pedig remek fájdalomcsillapító. A magányosság, a sok egyedüllét viszont nemcsak lelkileg egészségtelen, hanem kutatások szerint súlyosbíthat bizonyos krónikus fájdalmakat is, például a hátfájást.

Nevessünk!

Nézzük kedvenc stand-up komikusunk videóit, vagy tegyük be a lejátszóba valamelyik kedvenc vígjátékunkat. A nevetés is endorfint termel, így csökkenti a fájdalomérzetet.

Menjünk masszázsra!

Egy 2015-ös kutatás szerint a masszázs csökkentheti, arra hajlamosaknál pedig meg is szüntetheti bizonyos fájdalmak érzékelését, mivel a bőrünk reagál a másik ember érintésére, és ingereket küld a bolygóidegbe. Ettől kevésbé leszünk stresszesek, és a fájdalmat is kevésbé érezzük.

A masszázs is segíthet a fájdalom enyhítésében
A masszázs is segíthet afájdalomenyhítésében

Próbáljuk ki a szivacshengert!

Az edzés utáni szivacshengeres masszázs és lazítás csak az utóbbi pár évben kezdett el igazán népszerűvé válni, de nem véletlen, hogy egyre nagyobb teret hódít magának. Segít megszüntetni az izomfájdalmakat , és úgy stimulálja a testünket, hogy még azokon a részeken is csökkenti a húzódást, feszülést, amelyeket nem is masszíroztunk át vele.

Fájdalom: nem mindig jó a pihenés Lüktető fej, sajgó hát, kínzó izomláz - a fájdalomnak sok fajtája létezik, amellyel mindenki találkozik néhányszor életében. Ilyenkor a legtöbben fájdalomcsillapítóért nyúlnak, de még számos dolgot tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük az életünket.

Sportoljunk!

25 perc közepes intenzitású testmozgás olyan hormonok termelődését indítja be, amelyek segítenek csökkenteni a fájdalmat. Több kutatás is kimutatta, hogy a rendszeresen sportolóknak magasabb a fájdalomküszöbe, mint akik nem, vagy csak keveset mozognak.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!