Hogyan őrizhetjük meg a kezünk fiatalságát?

Ha valaki valódi korára vagyunk kíváncsiak, ne az arcát nézzük, hanem a kezét - tartja a mondás. A kezünk valóban árulkodó lehet, de szerencsére könnyen tehetünk azért, hogy megőrizzük a fiatalos kinézetét.

Az arcunk fiatalságáért sok mindent megteszünk: krémekkel ápoljuk, pakolásokkal tápláljuk, óvjuk a széltől és a napsütéstől. A kezünkről azonban hajlamosak lehetünk elfeledkezni, pedig a bőr ott is meglehetősen érzékeny, ráadásul sokkal komolyabb terhelésnek van kitéve, mint az arcunk: sokkal több kemikáliával (például mosogató- és tisztítószerekkel) érintkezhet, ráadásul gyakrabban mosunk kezet, mint arcot, a víz és a szappan pedig könnyen kiszáríthatja a bőrt. Összeszedtük, mely jellemzőktől tűnhet a kezünk öregesebbnek, és azt is, hogy mit tehetünk a fiatalságának a megőrzéséért .

Májfoltok

A májfoltoknak vagy öregségi foltoknak sem a májunkhoz, sem pedig az életkorunkhoz nincs túl sok köze. Ezek a barnás vagy lilás árnyalatú foltok a napsütés hatására jelennek meg a bőrünkön. Azért a negyven év felettieknél gyakoribbak, mert ilyenkorra a bőrünk már több fénykárosodást szenvedett, mint fiatalabb korunkban, emellett az idősödő bőr már nehezebben regenerálódik. A fényvédő krém használata sokat segíthet a májfoltok megelőzésében (ugyanúgy naponta kellene a kezünkre is használni ezt, mint az arcunkra). A már kialakult foltokra pedig szakember tud halványító krémet javasolni.

Májfoltok a bőrön? Így kezelheti!

Száraz és ráncos bőr

Ha a kezünkön a bőr krepp-papírhoz hasonló, ráncos, száraz, rugalmatlan, és elvékonyodott, akkor retinoidot tartalmazó hidratáló krémmel sokat javíthatunk az állapotán. A retinoidok hozzájárulnak ahhoz, hogy a bőrünk mélyebb rétegeiben fokozódjon a kollagén termelődése - ez az anyag szükséges a bőr teltségének és rugalmasságának fenntartásához. Ha a bőrünk hámlásra is hajlamos, akkor komolyabb hidratálásra is szükség lehet. Lefekvés előtt radírozzuk át a kezeinket, akár drogériában kapható bőrradírral, akár olívaolaj és cukor keverékével, majd vastagon krémezzük be. Húzzunk vékony cérnakesztyűt és így feküdjünk le aludni.

Citromos vízben az elszíneződött körmök is kifehérednek

Citromos vízben az elszíneződött körmök is kifehérednek

Elszíneződött körmök

A körmeinket sok minden elszínezheti: egy rosszul megválasztott körömlakk, a dohányzás, de gombás fertőzés is. Először azt derítsük ki, hogy mi okozza a körmök sárgássá vagy barnássá válását, ezután tehetünk is ellene. A gombás fertőzés gyógyítása hosszadalmas feladat, de ha más áll a háttérben, akkor viszonylag könnyen tehetünk ellene, például azzal, ha egy fél citrommal alaposan bedörzsöljük a körmeinket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra