A krém, amely télen kötelező (x)

A hideg téli időjárás sokat árthat bőrünknek, ha azonban odafigyelünk néhány dologra, üde és bársonyos maradhat még a legzordabb körülmények között is. Íme, a legfontosabb tanácsok!

Párásítsunk

Télen a fűtés miatt a szobák levegője nagyon száraz, így a bőrünk veszíthet értékes nedvességtartalmából. Célszerű tehát rendszeresen párásítani otthon vagy akár a munkahelyünkön is: szerezzünk be egy párásító készüléket, használjunk párologtatót, de a radiátorra elhelyezett nedves ruha szintén sokat segíthet.

Fürödjünk okosan

A fogvacogtató hidegben az a leghőbb vágyunk, hogy hosszan áztassuk magunkat egy kád forró vízben, vagy éppen a zuhany alatt. Ez a szokás azonban kiszáríthatja, irritálhatja a bőrt, így igyekezzünk inkább 5-10 perc alatt, kevésbé meleg vízben megmosakodni. A kézmosásnál is hasonlóak a szabályok: a kéz bőre különösen érzékeny, ne sokkoljuk forró vízzel, és mindig töröljük teljesen szárazra, mielőtt kimegyünk a mosdóból.

Ezeket tegyük meg a bőrünkért télen
Ezeket tegyük meg a bőrünkért télen. Fotó: iStock

Ne felejtsük el a napvédő krémet

Kevesen tudják, de télen ugyanúgy védeni kell a bőrünket a napfénytől. A havas, napsütéses idő különösen veszélyes, a hó ugyanis visszaveri a sugarakat, és még a szürke, borongós napokon is fennáll a veszély, hogy a bőrünket káros sugárzás éri. Ne hanyagoljuk tehát a napvédő krém használatát: a kezek, az arc, a fülek és a nyak területére kiemelten nagy gondot fordítsunk.

Viseljünk kímélő anyagú ruhákat

Szintén sokat számít, milyen anyagú ruhákat viselünk: a pamut és a selyem például jó választás lehet, mert természetes, kímélő szövetek. Sok pulóver azonban gyapjúból készül, ami igaz, hogy melegen tart, de közvetlenül a bőrrel érintkezve komoly irritációt válthat ki. Célszerű tehát mindig rétegesen öltözködni! Egy puha, jól szellőző anyagból készült póló, atléta megvédhet a káros hatásoktól.

Étkezzünk bőrbarát módon

Bőrünk nedvességtartalmát étkezésünkkel is tudjuk befolyásolni. A téli időszakban fogyasszunk omega-3 zsírsavakban gazdag finomságokat, ilyenek például a halfélék, az olajos magvak, illetve a sötétzöld levelű zöldségek. Az omega-3 zsírsavak támogatják a bőrsejtek működését, amitől a bőr puha és kevésbé ráncos lesz, illetve csökkenthetik a lehetséges irritációt, gyulladást is.

Igyunk sok vizet

A víz egy olcsó és igen hatásos csodaszer, amely több testi folyamat működését is pozitívan befolyásolja. Hozzájárul például ahhoz, hogy a szervezetünk, így a bőrünk hidratált maradjon, és kevésbé szárítsa ki a hideg téli levegő. Az első pohár vizet már reggel, rögtön felkelés után elkortyolhatjuk, és igyekezzünk egészen a nap végéig folyamatosan pótolni a szükséges folyadékot.

Használjuk a megfelelő bőrápoló terméket

Télen, a fokozott igénybevétel miatt naponta akár többször is szükség lehet arra, hogy hidratáló krémmel ápoljuk a bőrünket. Kiemelten fontos tehát, hogy olyan terméket válasszunk, ami védelmet nyújthat a káros hatások ellen.

Az A-, C- és E-vitaminnal gazdagított HERBioticum vitaminos bőrtápláló és hidratáló krém télen kifejezetten jó szolgálatot tehet, hiszen hatékonyan használható például extrém száraz vagy dehidratált bőr kezelésére. A hozzáadott shea vaj természetes hidratáló, a búzacsíraolaj védi a sejteket, karbantartja a kötőszövetet, az avokádóolaj és a méz pedig rugalmassá teszi a bőrt. Nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, illatanyagot, színezéket, és ásványi olaj alapú összevetőket. Kíméletességét bőrgyógyászati tesztek igazolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, mely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetelileg szakadozhat, vékonyodhat. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!