Tabuként kezeljük az inkontinenciát, pedig népbetegség (x)

Az inkontinencia, azaz a hólyag és a kismedence záróizmainak működési zavarából adódó vizelettartási képtelenség népbetegség Magyarországon, körülbelül egymillió embert érint.

A Házipatika.com idei Nagy Egészségtesztjéből kiderült, hogy a kitöltők 15 százaléka már tapasztalt életében vizelettartási problémát, mégis tabuként kezeljük a témát.

Leggyakrabban a nők körében fordul elő vizelettartási panasz, a teszt szerint a kitöltők 17%-a tapasztalt inkontinenciát élete során ideiglenes vagy végleges formában, de a férfiak 12%-a is érintett volt. Várandósság alatt, illetve változókorban is gyakori az inkontinencia előfordulása, de elsősorban időskorban jellemző. Hiába a sok érintett, a kitöltők kétharmada egyáltalán nem beszél a problémáról, sem közeli hozzátartozójával, sem orvosával, pedig ahogy a legtöbb betegségre, az inkontinenciára is jellemző, hogy ha időben felismerik, könnyebben kezelhető.

Nem "női betegség"

Az inkontinencia közel sem női probléma. Férfiak esetében vizelettartási panasz kialakulása elsősorban a jóindulatú prosztata-megnagyobbodással van összefüggésben, előfordulása pedig az életkor előrehaladtával párhuzamosan nő. A férfi inkontinencia kialakulásának kockázatát számos tényező elősegítheti, ilyen például az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás. A Nagy Egészségtesztből kiderült, hogy a férfiak közel egyharmada dohányzik, és minden tizedik férfi naponta, vagy naponta többször fogyaszt alkoholt, kockáztatva ezzel az inkontinencia kialakulását.

Fiatalabb korban könnyebben regenerálódnak az érintett izomcsoportok, de speciális gyógytornával, megfelelő folyadékfogyasztással és helyes táplálkozással bármely életkorban visszafordítható, vagy javítható az inkontinencia állapota és az érintett életminősége.

Kevesebb koffein, sokkal több víz!

A tesztből kiderült, hogy a legtöbb kávét az idősebb, hatvanöt év feletti korcsoport issza, 80 százalékuk naponta, vagy naponta többször is fogyasztja a kesernyés nedűt. Viszont tartsuk észben, hogy a koffein vízhajtó hatású ráadásul irritálja a húgyhólyagot is, ezért inkontinencia esetén érdemes csökkentenünk a napi kávéadagunkat, vagy legalábbis szavazzunk a koffeinmentes változatra.

Az inkontinencia panaszok csökkentésében a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel kulcsfontosságú tényező. Ha nem iszunk eleget, az a vizelet besűrűsödését okozhatja, ami nagyon megterheli a húgyhólyagot, ezért igyunk meg naponta három liter vizet. Inkább többször igyunk, de keveset, és járjunk el gyakran mosdóba, akkor is, ha épp nincs ingerenciánk, így nem terheljük feleslegesen a hólyagot.

Ússzunk az inkontinencia ellen

A prevenciót illetően kifejezetten jó időszak a nyár, úszás közben ugyanis az inkontinenciáért felelős izmok is erősödnek. A Házipatika tesztjéből kiderült, hogy a magyarok között a legnépszerűbb mozgásforma a kerékpározás, utána következik a futás, majd dobogós helyre került az úszás, az összes kitöltő 17 százaléka választja ezt a sportot. Az úszás idős korban is ajánlott mozgásforma, serkenti az agy vérkeringését, javítja az állóképességet, ráadásul a vízben végzett mozgás jelentősen kisebb terhet ró az ízületekre, mint a szárazföldi. Érdemes rendszeresen úszni, hogy megőrizzük egészségünket!

Magabiztosan, kényelmesen

Vannak kifejezetten olyan termékek, melyek az inkontinenciában érintettek életminőségét javítják. A Seni Lady olyan inkontinencia betétet kínál, melyek a szokásos ruházat alatt észrevétlenül viselhetők, így viselői magabiztosak maradhatnak minden helyzetben. Ezek a betétek speciálisan vizelettartási panaszok kezelésére lettek kifejlesztve, légáteresztő külső borításuknak köszönhetően a bőrirritáció esélye minimalizálható, Odour Stop rendszerük pedig meggátolja a baktériumok szaporodását, ezáltal nem alakulnak ki kellemetlen szagok.

A Seni Active férfiak számára fejlesztett ki speciális alsóneműt, mely biztosítja számukra az aktív élet élvezetét. A termékek innovatív felépítése garantálja a korlátlanul szabad mozgást, emellett pedig diszkréciót és kényelmet biztosít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?