Ferenc (ötvenhat éves vállalkozó, Kata édesapja): Péter gyönge, tutyimutyi alak, aki minden döntést a lányomra hagy. Együtt bérelnek lakást, de ez a fiú még abba sem szólt bele, hogy melyik lakást válasszák. Kata egyedül járt címről, címre… Most itt élnek a közelünkben, és hetente legalább háromszor átjönnek hozzánk. Enni. Ez nekik kényelmes, a feleségemnek pedig állandó robot. A vacsorák anyagi vonzatáról most nem is beszélek…!
Kata: Péterben az is csodálatos, hogy kitalálja a gondolataimat. Például anélkül, hogy megkértem volna, rám hagyta, hogy lakást válasszak magunknak. Ő pontosan tudja, hogy én csak apám nyomására végeztem el a közgazdasági egyetemet, és szívem szerint lakberendező lettem volna. Csakhogy apám kijelentette, hogy az nem szakma, nem lehet belőle megélni. Amikor eldöntöttük, hogy összeköltözünk, én lázba jöttem, mert végre önállóan kitalálhattam, milyen legyen az otthonunk. Olyan lakást kerestem, amelyben van berendezett konyha, de a szoba és a hálószoba üres. Mert azt magam akartam berendezni, a saját ízlésem szerint! Szerencsére volt némi spórolt pénzünk, tehát megengedhettük magunknak, hogy bútort vegyünk, és egyéni dekorációt készítsek. Nálunk minden kék és halványszürke. Én festettem kékre a polcokat, magam varrtam a halványszürke ágyterítőt és a függönyt a hatalmas ablakra, lejártam a lábamat, hogy találjak kék díszpárnákat és halványszürke vázákat. Péter segített. Ő szerelte fel a polcokat, ő intézte a bútorszállítást, de a többit teendőt szerencsére rám hagyta. Gyönyörű lett az otthonunk. A lakás tulajdonosa és a barátaink a csodájára járnak. Péter egyik kollégája megkért, hogy az ő lakását is én rendezzem be. Azért ez nagy siker…
Ferenc: A fiú állítólag pluszmunkákat vállal, ami azzal jár, hogy éjjel-nappal a számítógépe előtt ül. Hát én nem tudom, hogy dolgozik-e vagy csak játszik. Az én közgazdász lányom a költözködésük idején állandóan a varrógép előtt ült, vagy festett, mázolt, ragasztott. Miféle ember az olyan, aki elnézi, hogy a nő végezze a férfimunkát is? Ráadásul olyan szófukar, hogy nem tudok vele beszélgetni. Nem szereti a focit sem. Megérkezik hozzánk, eszik, aztán nagyokat hallgat. A feleségem szerint tartalmas és okos, szerintem viszont nem férfi.
Kata: Tudom, hogy apám utálja Pétert. Mert nem olyan nagy dumás, mint ő. Mondtam anyunak, hogy ritkábban akarok náluk vacsorázni, mert engem idegesítenek apám megjegyzései, de szegény anya sírva fakadt, és azt mondta, hogy apu miatt nem akarja elveszíteni az egyetlen lányát. Tehát hetente háromszor elviseljük a kérdéseit. "Hogy álltok anyagilag? Mire szórjátok el a pénzt? Miért nem spóroltok? Mikor lesz esküvő?" Tervezzük a házasságot, de egyelőre még összeszokunk… Nagyon jó együtt! Mindketten multicégnél dolgozunk, nem is rossz pénzért, csakhogy támogatjuk Péter nagymamáját. Neki szép lakása van Hűvösvölgyben, és épp egy hónappal ezelőtt Péter nevére íratta, hogy majd ott élhessünk. Ezt még nem mondtuk meg apunak, mert akkor kapnánk nyolcszáz tanácsot…
Ferenc: Összeszedte magát a lányom tutyimutyi Pétere, és megkérte a gyerekem kezét. Persze nem volt szabályos eljegyzés, de megvették a gyűrűket, és már hordják is. Szóval nyáron esküvő lesz, majd fizethetem a nászutat. No, mindegy… Elismerem, hogy Kata boldognak látszik, és az a "lekvár" is többet mosolyog mostanában. Jelzem, azt a feleségem sem tudja megmagyarázni, hogy a gyerekünk mit eszik ezen a pasin. Persze nem nekem kell vele élnem. Majd öt-tíz év múlva rájövök, hogy ki ő egyáltalán. Egyelőre azt tervezem, hogy kiviszem a "vejemet" egy meccsre, hadd lássam, hogy képes-e egy egészségeset ordítani.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Legjobban: