Aktiválás korhatár nélkül (x)

Sokan vannak, akik amikor elérik a bűvös 50 éves kort, el sem hiszik ezt, hiszen lélekben még sokkal fiatalabbnak érzik magukat

Ötvenéves kor felett is ugyanolyan sok feladatnak és kihívásnak kell eleget tenni, mint korábban. Legtöbben továbbra is aktív szerepet vállalnak a munkában, segítik a családi fészekből kirepülő gyermekeiket, vigyáznak az unokákra és az otthoni teendőkről sem feledkezhetnek meg. Természetesen nemcsak a feladatok elvégzéséből áll az élet. Hiszen sokaknak van valamilyen hobbijuk, van, aki kirándulni, moziba, színházba szeret járni és van, aki egyszerűen csak szeret egy-egy hétvégén összeülni a barátokkal beszélgetni.

Az életmódunk és a terheink tehát ebben a korban is ugyanolyanok, mint korábban, azonban szervezetünknek másfajta és más mennyiségű tápanyagokra, vitaminokra, ásványi anyagokra van szükségünk, mint 20-30 éves korunkban. Ám a szervezetünk számára fontos vitaminokat és ásványi anyagokat a napi táplálkozásunk során nem mindig tudjuk megfelelőképpen pótolni. Fiatalos lendületünk megőrzéséhez viszont erre is oda kell figyelnünk.

Aktivitásunk megőrzésében segítségünkre lehet, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kutatói által kifejlesztett, Actival 50+ multivitamin filmtabletta is. Az Actival 50+, ahogy a neve is mutatja, az 50 év felettiek számára, a hazai szükségleteknek megfelelően kifejlesztett korszerű étrendkiegészítő készítmény, amely a szervezet mindennapi vitamin-, ásványi anyag és nyomelem szükségletének biztosításához ajánlott. Az Actival 50+ többek között olyan hatóanyagokat is tartalmaz, mint a lutein, amely segíti a szem egészségének megőrzését és a likopin, amely gátolja a szervezetben lezajló káros oxidációs folyamatokat, és így késlelteti az öregedési folyamatokat. Így segíthet az Actival 50+ a fiatalos lendület megőrzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!