A tűzoltó- és mentős újoncok többsége túlsúlyos

A Bostoni Orvostudományi Egyetem, a Bostoni Egészségügyi Központ, a Harvard Egyetem és a Cambridge-i Egészségügyi Szövetség kutatói kimutatták, hogy a tűzoltó- és mentős jelöltek 75 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Azt gondolnánk vészhelyzetekhez kivonuló személyekről (tűzoltók, mentősök, rendőrök), hogy fizikai állapotuk képessé teszi őket kötelességükből adódó nehéz feladatokra, anélkül, hogy saját, kollégáik vagy a közösség tagjainak biztonságát veszélyeztetnék. Eredetileg, ezen szakmák átlagosnál fittebb egyéneket alkalmaztak, akik az egészséges fiatal felnőttek soraiból kerültek ki. Ennek ellenére, a jelen epidémiás elhízás miatt a pályázók az egyre inkább súlyos Amerikai fiatalok közül kerülnek ki.

A kutatók tűzoltó és mentős jelöltek munkába állását megelőző orvosi vizsgálatok adatait elemezték 2004 és 2007 között két massachusettsi klinikán. A harmincöt évnél idősebbeket, valamint az alapelvárásoknak meg nem felelő jelölteket kizárták a tanulmányból, ezzel kimondottan a fiatal korosztályra összpontosítva. Háromszázhetven újonc közül mindössze 22 százalékuk volt normális testsúlyú, míg 43,8 százalékuk túlsúlyos, 33 százalékuk pedig elhízott volt. A tanulmány szerint az újoncok manapság szignifikánsan nehezebbek, mint a mára veterán tűzoltók akik a "80-as és "90-es évek közt álltak munkába.

Szívinfarktus

A megnövekedett test tömeg index (BMI) következményesen magas vérnyomással, rosszabb anyagcsere profillal és kisebb állóképességgel társul.

Gyakran úgy vélik, hogy ezen emberek megnövekedett test tömeg indexe a nagyobb izomtömegre utal. Sajnálatos módon a tanulmány ezt cáfolta, ugyanis ezen fiatal újoncok esetében kimutatható volt a magas BMI-hez társuló szív- és érrendszeri megbetegedések emelkedett kockázata.

A felfedezésnek különösen nagy jelentősége van, ha a súly többlet később bekövetkező hatásaira és ennek az illetékesek karrierére történő befolyását vizsgáljuk. Elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések valamint a csont-izomsérülések a legfőbb mortalitási és morbiditási tényezők a sürgősségi ellátásban dolgozó egyének esetében, és a többlet zsír mindkét tényező rizikóját növeli. Továbbá a munkakör természete miatt, bármely olyan állapot, mely a vészhelyzethez kivonuló dolgozót hirtelen képtelenné tesz feladata ellátására, veszélyezteti kollégait és a közösség tagjait.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra