A tablet így hat a gyerekre

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy mai kisgyermek számára már általános használati tárgy a tablet és az okostelefon, de milyen módon befolyásolják ezek a fejlődésüket? A portálunknak nyilatkozó óvónő szerint valódi szenvedélybetegség jeleit mutatja néhány kisgyermek, akit eltiltanak az elektromos kütyüktől. Egy logopédus szerint pedig verbális fejlődésükben is lemaradnak az állandóan tabletező kicsik a kortársaiktól.

"Digitális bennszülött" (digital natives) - szociológusok ezt a kifejezést aggatták az ezredforduló környékén született generációra, amely abban különbözik a korábbi évek "digitális bevándorlóitól", hogy nem életük későbbi szakaszában ismerkedtek meg az elektronikus kütyükkel, hanem gyakorlatilag az első napoktól kapcsolatban vannak ezekkel. Az okostelefonok tömeges elterjedése nagy előrelépést jelentett az elektronikai szórakoztatás terén, amely valóban hordozhatóvá vált. Persze, korábban is léteztek már zsebben elférő elektromos játékok, ezek azonban - a telefonnal ellentétben - nem voltak (szinte) kötelező háztartási kellékek. Sok szülő ki is használja a gyerek rajongásának tárgyát: etetéskor a tableten lejátszott mese vonja el a fészkelődő kicsi figyelmét, vagy jutalomként játszhat valamilyen játékkal, ha jól viselkedett.

Kétség nem fér hozzá, hogy az okostelefonok mindennapjaink részévé váltak, ezen élünk társas életet, ezzel tervezzük meg az útvonalainkat, és ezen hallgatunk zenét is. Számos előnye mellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a különféle modern eszközök nem kevés egészségkárosító hatással is rendelkeznek. Hogy mikkel, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Az intenzív vizuális élményt nyújtó videojátékok mellett eltörpül a fakockák, kifestők élvezeti értéke, a gyermek pedig könnyen rabjává válhat az elektronikus szórakoztatásnak. De milyen módon befolyásolja ez a fejlődésüket? Évek, évtizedek kellenek még, hogy a tabletek és okostelefonok hatását mérni lehessen a most még óvodás és kisiskolás korú digitális bennszülötteken, a korai tapasztalatok azonban nem túl biztatóak.

Kimarad a fantázia a játékból

"Középsős csoportunkban három gyermeknél tapasztaltuk a szenvedélybetegség tüneteit, a szülőknek jeleztük, hogy a gyermeknél korlátozni kellene ezeknek az eszközöknek a használatát" - mondta el a HáziPatika.com megkeresésére Novák Valéria óvónő. Ezeknek a gyerekeknek nemcsak a figyelme kalandozik el állandóan, de kézügyességük is jóval átlagalatti, és a szociális készségeik is fejletlenebbek a kelleténél, szinte alig tartanak kapcsolatot a kortársaikkal - ha igen, csupán a játék kijelzője előtt váltanak néhány mondatot.

Azok a digitális világban elmélyült gyerekek, akik semmilyen módon nem ismerkednek meg az "analóg" játékokkal, sokszor nem akarnak, vagy nem is tudnak bekapcsolódni a csoportos foglalkozásokba, az óvónők nem tudják lekötni a figyelmüket. "Valódi szenvedélybetegségről beszélhetünk, a gyermekek ugyanis teljesen kifordulnak önmagukból, szétesnek, ha a tabletet elveszik tőlük. Nagyon nehezen motiválhatóak a korosztályuknak megfelelő, fejlődésüket elősegítő tevékenységekre, a figyelmüket semmilyen módon nem tudjuk elterelni a digitális játékokról" - magyarázta az óvónő.

A mai gyermekek már egész kicsi korukban megismerkednek a tablettel és az okostelefonnal
A mai gyermekek már egész kicsi korukban megismerkednek a tablettel és az okostelefonnal

Az óvodák kínálatában lévő konstruktív játékok - kirakók, építőkockák - pedig fontosak, funkciójuk túlmutat az egyszerű szórakoztatáson. A gyermek logikai érzékének fejlesztésére, a finommotorika és a kézügyesség összehangolására szolgálnak. Ráadásul a gyermek fantáziája, asszociációs készsége is azáltal fejlődik, hogy egy félkész produktumot kell kiegészítenie a gondolataival: az egyszerű, kiszínezett doboz a fejükben válik versenyautóvá, és az egymásra halmozott építőkockákból is a fantázia varázsol felhőkarcolót. A kijelző képernyőjén azonban pillanatok alatt megjeleníthetővé válik mindez, a gyermeki gondolatok nélkül is "kész terméket" kapnak. Ugyanez a probléma aggasztotta a szakembereket bő évtizede a tévé kapcsán is, azt azonban csak a nappaliból lehetett nézni, míg a tableteket tulajdonképpen mindenhová magukkal vihetik a gyerekek, így a nap huszonnégy órájában a képernyőn csünghetnek.

Az óvónő szerint a szülők sokszor észre sem veszik, hogy a gyermeküket milyen szinten rabul ejtették a tabletek és az okostelefonok, holott mindennapos látvány, hogy délután, amikor megjönnek értük az óvodába, puszi helyett rögtön a zsebük felé nyúlnak a kütyük után kutatva. Sok család a munkahelyi túlhajszoltság miatt nem tud elég időt együtt tölteni, ezért egyszerű megoldásnak tűnhet, hogy a gyerek kezébe adják a kütyüt, hadd játsszon, addig is itthon van, biztonságban. "Az egyik kislánytól megpróbálták elvenni a tabletet, de két nap után engedtek, ugyanis éjszakánként nem aludt onnantól" - mondta el az óvónő. Szerinte legjobb lenne, ha az óvodáskorú gyermekeknek teljesen kimaradna a tabletezés, ám ha elkerülhetetlen, akkor csak szűrt tartalmat biztosítsunk nekik heti 1-2 alkalommal.

Vizualitásban erősek, verbálisan gyengék

"Az olyan gyerekek, akik napi szinten használják a tableteket és telefonokat, a vizualitást igénylő feladatok megoldásában jeleskednek, és nagyon jó a memóriájuk is. Verbálisan ugyanakkor lemaradásban vannak a korosztályukhoz képest. Szegényesebb a szókincsük, nem beszélgetnek annyit a többi gyermekkel és a szülőkkel sem" - mondta el a HáziPatika.com megkeresésére Jaszenovics Gina logopédus. Hozzátette: a szülővel való kommunikáció kardinális, főleg az első néhány évben, ilyenkor ugyanis a gyermek az utánzás által fejlődik. "A beszédtanulás alapját a szülők utánzása adja, a gyermek ilyenkor figyeli a felnőtt száját, szemét, mimikáját, ennek segítségével tud megtanulni és helyesen kiejteni egy újabb szót. Ez az utánzóképesség kárát szenvedi, ha a gyerek figyelme állandóan valamelyik képernyőre szegeződik. Emellett teljesen elveszítik az időérzéküket, miközben a képernyő előtt ülnek. A múlt héten beszélgettünk egy édesanyával, aki arra panaszkodott: a gyerek addig játszott a telefonjával, míg bepisilt, mert nem vette észre, hogy ki kell mennie a mosdóba" - magyarázta a logopédus.


Egy gyermekpszichológussal együttműködve mozgásfejlesztő tréningeket is tart a szakember óvodás és kisiskolás csoportoknak. Tapasztalataik szerint a rendszeresen videojátékozó gyermekek motorikus képességeikben is fejletlenebbek, a játékkal töltött idő során ugyanis nem sajátítják el azokat az alapvető készségeket, amelyeket a kinti játékokkal: egyensúlyérzékük, kézügyességük általában nem a koruknak megfelelő fejlettségű. A logopédus sem a tiltás, inkább a korlátozás mellett áll a tabletek tekintetében. Többféle applikáció is létezik már, amelyekkel a gyermek játszva tanulhat: javasolt inkább ezeket adni neki a sokszor cél nélküli, időrabló játékok helyett. Emellett fontos, hogy a szülők tartalmas alternatívát nyújtsanak: egy hosszú kirándulás, közös focizás alkalmával talán a gyermek eszébe sem fog jutni a tablet.

Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag