Aggasztó, ami a világ vizes élőhelyeivel történik

Az elmúlt 20 évben négyezer négyzetkilométer veszett el a világ árapályos vizes élőhelyeiből - mutatták ki az ausztráliai James Cook Egyetem kutatói.

Globálisan 13,7 ezer négyzetkilométernyi árapályos vizes élőhely veszett el. Ugyanakkor természetvédelmi munkálatok révén 9,7 ezer négyzetkilométernyi területet tudtak visszahódítani, ami nagyobb részt ellensúlyozta a veszteséget - mondta el Nicholas Murray, a kutatás vezetője. A Science folyóiratban publikált tanulmányhoz több mint egymillió – 1999 és 2019 között készült – műholdfelvételt elemeztek a kutatók. A hatalmas archívum elemzéséhez a gépi tanulás módszerét alkalmazták.

Húsz év alatt négyezer négyzetkilométernyi árapályos vizes élőhely tűnt el. Fotó: Nicholas Murray (James Cook University)

Az elveszett és visszahódított vizes élőhelyek 27 százaléka "közvetlen emberi tevékenységekhez", például a mezőgazdasági természetvédelemhez köthető, az összes többi változás pedig olyan közvetett tényezőknek tudható be, mint a part menti területek kiterjedt fejlesztése, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos folyamatok. A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a változások mintegy háromnegyede Ázsiában történt, ahol az emberi tevékenység a partvidékeken intenzívebb.

Murray szerint Európában, Afrikában, Amerikában és Óceániában az emberi tevékenység kisebb szerepet játszik az árapályos vizes élőhelyek csökkenésében. Ott olyan közvetett tényezők okozzák a változásokat, mint a part menti területek átalakulása és a vízgyűjtők változása.

Több mint egymilliárd ember él alacsonyan fekvő tengerparti területeken, és ezen ökoszisztémák egészségének megőrzése létfontosságú számukra és az egész emberiség számára. "Az árapályos vizes élőhelyek óriási jelentőségűek, mivel olyan hasznokkal járnak, mint a szén-dioxid tárolása és megkötése, a partok védelme és a halászat erősítése" - mondta a szakértő. A vizes élőhelyek változásának folyamatos nyomon követése, valamint a természetvédelmi programok kulcsfontosságúak lesznek ennek az egyedülálló ökoszisztémának a kezelésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!