Szívrohamot okozhat a nőknél a munka

Ha egy nő megterhelő munkát végez, miközben kreatív sem lehet és lényeges döntéseket sem hozhat, a stressz hatására akár szívrohamot is kaphat - derült ki a Brigham and Women's Kórház tanulmányából.

A kutatásba 22 ezer nőt vontak be a tudósok, akiknek életét 10 éven át követték nyomon. Az átlagosan 57 éves nők részletesen beszámoltak arról, mennyire érzik stresszesnek a munkájukat, valamint hogy mennyire kell keményen dolgozniuk és mennyire érzik úgy, hogy versengeniük kell kollégáikkal. Miután a kutatók figyelembe vettek faji, életkori és jövedelmi faktorokat is, az eredmények összesítéséből megállapították, hogy a stresszes munkahelyen dolgozó nők 38 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek szívbetegségben, vagy alakul ki náluk stroke . A szívinfarktus kockázata emellett 70 százalékkal volt magasabb.

Azok a nők, akik nagyobb felelősségű munkát végeztek, például az egészségügyi szakemberek vagy a tanárok ennél még nagyobb eséllyel szenvedtek valamilyen szívbetegségben. "A tanulmány azt sugallja, hogy a nagy munkahelyi stressz negatív hatással lehet az egészségre. Vannak ugyanis azonnali és hosszú távú következményei is a keringési rendszerre, ha valaki feszült pszichés állapotban dolgozik, ezért fontos, hogy a nők és az egészségügyi szervezetek nagyobb figyelmet fordítsanak a munkahelyi stressz nőkre gyakorolt hatására" - fűzte hozzá Dr. Michelle Albert, a kutatás vezetője.

A kutatók azonban az ok-okozati összefüggésre még nem derítettek fényt, csupán a fennálló kapcsolatra. A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!