Az adagoló berendezés
Emésztőcsatornánk középső szakaszát a gyomor és a vékonybél alkotják. A táplálék adagolása a gyomorból a vékonybélbe finoman szabályozott módon, a gyomorban található receptorok közreműködésével történik. Minél több kalóriát rejt a táplálék, annál több időt tölt a gyomorban, s annál később kerül át a vékonybélbe. A gyomorzáró izom percenként csupán annyi táplálékot enged tovább, amennyi mintegy négy kilokalóriányi energiát hordoz. A kalóriamentes víz így gyorsan utat talál a bélbe, számára azonnal megnyílik az ajtó.
A vékonybél egy nagyjából három méter hosszú és átlagosan 2,5 cm átmérőjű cső. Fő feladata a tápanyagok felszívásra alkalmas alkotóelemekre való bontása, majd a bélnyálkahártyán keresztüli felszívása.
A bélfalból az azt behálózó erek szállítják tovább a tápanyagokat, először a májba, majd onnan a szervezet többi részébe.
Az emésztés helyszíne
A vékonybél első szakasza a patkóbél, mely mintegy 12 ujjnyi hosszú, 25-30 cm-es bélszakasz. Viszonylag rövid, ám annál tevékenyebb.
A patkóbélbe nyílik az epevezeték és a hasnyálmirigy külső elválasztású mirigyeinek kivezetőcsövei. Pusztán a hasnyálmirigy jóvoltából napi 1,2-1,5 liter emésztőnedv ömlik ide. Semlegesíti a gyomorból érkező erősen savas béltartalmat, és megfelelő körülményeket biztosít a benne lévő emésztőenzimeknek, melyek a bélcsatornában lépnek működésbe.
A nyálkahártya alatti kötőszövetben számos emésztőnedvet termelő mirigy helyezkedik el, melyek váladékukat a bélcsatornába eresztik. Az általuk termelt nyákos vékonybél-nedv mennyisége napi fél-egy liter.
A máj naponta fél-egy liter epét termel. A benne lévő epesavak az emésztéshez hozzáférhető apró cseppekké oszlatják a vízben oldhatatlan zsírokat, majd a zsírokhoz kapcsolódva vízben oldhatóvá, emészthetővé teszik azokat. Emellett működésre bírják a zsírokat bontó enzimeket. Az epehólyag akkor üríti termékét a vékonybélbe, ha a zsíros béltartalom ezt szükségessé teszi, és erről az epehólyag hormonális úton érkező üzenetből értesül.
Hasunkban egy teniszpálya
A hatalmas mennyiségű tápanyag és emésztőnedv felszívása csak akkor lehetséges, ha a felszívást végző nyálkahártya nagy felületen érintkezik a béltartalommal. Erről a bél belső felszínének különleges tagoltsága gondoskodik.
A nyálkahártya felülete először is nagyon sűrűn redőzött. Másrészt a nyálkahártya 1 mm hosszú, nyelvszerű kitüremkedéseket, úgynevezett bélbolyhokat képez, négyzetmilliméterenként körülbelül húszat.
Végül maguk a nyálkahártya-sejtek is különleges felületnövelő struktúrákkal, úgynevezett mikrobolyhokkal vannak ellátva. A vékonybél összfelülete összesen 200-250 négyzetmétert tesz ki. Kiterítve nagyobb volna, mint egy teniszpálya. A nyálkahártya is termel emésztőnedvet, és a felszínéhez szorosan kötődve is dolgoznak enzimek.
Mocorgó belek
A bél izomzatának mozgásai a táplálékot emésztőnedvekkel keverik, és továbbítják. A mozgásokat a béltartalom bélfalra gyakorolt hatása váltja ki.
Nagyjából kétféle mozgást lehet elkülöníteni. A bél keverő és továbbító (perisztaltikus) mozgása továbbítja a béltartalmat a végbél felé. A táplálék előtt a bélfal kitágul, hogy utat nyisson, a mögötte lévő bélfal-szakasz pedig gyűrűszerűen összehúzódva löki tovább az anyagot, mintegy 2-25 cm/perces sebességgel. A patkóbélbe ürülő gyomortartalom egy ilyen erős perisztaltikus hullámot indít el.
Az éhbélre és csípőbélre másfajta mozgás jellemző, amikor is a körkörös izmok összehúzódva 5-10 centis szakaszokra tagolják a vékonybélszakaszt, majd kis idővel később pont fordítva, az addig összehúzódott részek kitágulnak, s a tágult szakaszok összeszűkülnek. E mozgás főként a keverést végzi. Az "izgő-mozgó" belek munkája olykor érzékelhető is, bár normális működés mellett rendszerint észrevétlen marad. Egyet-egyet azért kordul a hasunk akkor is, ha nem a kiürült és éhes gyomor jelez.
Nem csipkés, fodros!
A kezdeti szakaszhoz képest az éhbél és a csípőbél igen mozgékonyak, a bélcsatorna legmozgékonyabb szakaszai. E bélszakasz hosszú kanyarulatos csatornája úgy helyezkedik el rajta, mint egy szoknya alsó szegélyén a sűrűn húzott fodor. Magyarul ezért a bélfodor nevet viseli. E fodornak adódik némi mozgástere, mivel szakaszai egymáson elcsúszva változtathatják helyzetüket.
Útban a vastagbél felé
Az emésztésen és tápanyagfelszíváson túl a vékonybélnek van egy energia- és anyagtakarékos funkciója is. Nem hagyja eltávozni és kárba veszni a napi összesen csaknem 7 liternyi emésztőnedvet. A szájban képződő nyál, a gyomornedv, a hasnyálmirigy terméke és az epe még az emésztés után is számos értékes összetevőt tartalmaz, amit szintén a vékonybél szív fel, és ment meg a szervezet számára. Az epesavaknak például több mint 90%-át a vékonybélből érkező vér visszaszállítja a májba. A tápanyagfelszívással párhuzamosan a vékonybél éhbéli és csípőbéli része tehát a folyadékvisszaszívásban is alaposan kiveszi a részét.
Az éhbél a patológusok megfigyelésének köszönheti nevét, mivel boncoláskor szinte mindig üresen találják. Fő feladata az emésztés mellett a zsírok felszívása és a víz visszaszívása. Az éhbél naponta összesen mintegy 5 liter folyadékot szivattyúz vissza a bélből.
A csípőbél csak akkor vesz részt az emésztésben, ha a vékonybél előző szakaszai nem győzik a feladatot. Ezen szakasz nyálkahártyája főként az epesavak újrahasznosításával, felszívásával, folyadékvisszaszívással és a B12-vitamin felszívásával van elfoglalva. Munkája nyomán a bélsár víztartalma 2-3 literrel lesz kevesebb.
A táplálékból és az emésztőnedvekből nagyjából napi kilenc liter folyadék, nagy százalékban víz kerül a tápcsatornába. Ebből mintegy nyolc már a vékonybélben visszaszívódik. A vékonybelet elhagyó béltartalomban a feldolgozhatatlan táplálék-maradékok és víz marad vissza. A vékonybél a vastagbél vakbéli részébe nyílik. A táplálék leglassabban emésztődő részei az evés után 7-8 órával érkeznek a vastagbélbe.
