Megújultak a kórtermek egy budapesti kórházban

Mintegy egymillió forinttal támogatta a Vitaminkosár Kft. a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet II. Belgyógyászat-Gasztroenterológiai osztály kórtermeinek teljes felújítását.

A korábbi fejlesztéseket követően ezúttal az osztály folyosóit és szobáit festették ki, a kórtermek fürdőszobáit teljesen felújították, új bútorokat állítottak be, valamint az orvosi gázhálózatot is bővítették. A felújítás összesen több mint 3 millió forintba került a dél-pesti régióban járóbeteg-ellátást és kórházi fekvőbeteg-szakellátást is nyújtó, összesen több mint 1200 kórházi ágyas kapacitással működő intézmény osztályán.

Több millió forintból újultak meg a kórtermek
Több millió forintból újultak meg a kórtermek

A Vitaminkosár Kft. közleményében úgy fogalmaz, büszkék arra, hogy kezdeményezésükre a többi támogatóval együtt sikeresen összegyűjtött támogatás révén jelentős mértékben javulnak a kórházi betegellátás körülményei és színvonala. A Protexin probiotikumok magyarországi forgalmazója korábban számos más kórházzal is kötött már együttműködési megállapodást, így több helyszínen is hozzájárult egy-egy kórterem vagy osztály felújításához, valamint orvosi műszerek beszerzéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?