Idén ezért halt meg kevesebb magyar

Az idei év eddig eltelt hónapjai során jelentősen alacsonyabb volt a hazai halálozás, mint a sokéves átlag. Mutatjuk, mi állhat az elsőre talán különösnek ható trend hátterében.

„Az elmúlt ötven év legalacsonyabb halálozását hozta az idei 31. hét” – írja a G7 a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. A cikk szerint július 31. és augusztus 6. között összesen 1840-en haltak meg az országban, aminél kisebb értéket utoljára 1971-ben jegyeztek fel. A 31. hét ráadásul nem egyetlen kilengés az adatokban: idén három olyan hét is volt, amely bekerült az elmúlt ötven év 20 legkevesebb halálesetével zárult hete közé. A 31. idei hétig bezárólag pedig összesen mintegy ötezerrel kevesebben vesztették életüket, mint amennyi a 2010 és 2019 közötti átlag volt.

„A trend összességében nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatti megugrást követően lehetett számítani egy komolyabb visszaesésre. Talán inkább az furcsa, hogy erre csak most kerül sor, és 2022-ben még nem tapasztaltuk ugyanezt” – fogalmaz a G7 cikke. A magyarázat erre az lehet, hogy bár tavaly az oltások bevezetésével és a nagy járványhullámok elmaradásával egyre kevésbé maradt a figyelem középpontjában a koronavírus-pandémia, azért a halálozási adatokban még éppúgy visszaköszönt, mint 2020-ban és 2021-ben.

Tavaly összesen 136 400-an haltak meg Magyarországon. Ez mintegy hétezerrel haladja meg a világjárvány előtti évtized átlagát, egyszersmind a három legmagasabb éves adat között szerepel az ezredforduló után időszakban – 2020 és 2021 mellett. A KSH múlt héten kiadott adataiból pedig az is látszik, hogy mi áll a 2022-es magas halálozási szám mögött. Tavaly ugyanis a COVID-19 7685 áldozatot követelt itthon, tehát nagyjából pont annyit, amennyivel a teljes halálozási szám meghaladja a korábbi átlagot. Ezzel a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rosszindulatú daganatos betegségek után a COVID-19 lett a harmadik leggyakoribb halálok tavaly is.

Az idei visszaesés a G7 szerint éppen a pandémia lecsengéséből adódik. A koronavírus-fertőzés főként az idős, 65 év feletti korosztályt sújtotta. Az érintettek közül nagy valószínűséggel sokan úgy haltak meg, hogy járvány nélkül még talán éveket élhettek volna, dacára rossz egészségi állapotuknak. Magyarán azok, akik tavaly így idejekorán haltak meg, az idei halálozási statisztikákból úgymond hiányoznak. „...a pandémia levonulásával a halálozás visszaesése törvényszerű volt. A jelek szerint ezt láthatjuk most. Az idei teljes éves halálozás, ha nem is lesz a legalacsonyabb az elmúlt fél évszázadban, közel lehet hozzá” – összegzi a cikk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.