Hétfőn folytatódnak Zalaegerszegen a felfüggesztett kemoterápiás kezelések

Hétfőn folytatódhat a rákbetegek gyógyítása a Zala Megyei Kórházban, miután egyedi importengedéllyel, Európán kívülről megérkezik az a gyógyszerkészítmény, amelynek a hiánya miatt egész hétre fel kellett függeszteni a kemoterápiás kezeléseket - közölte a zalaegerszegi intézmény onkológiai osztályának főorvosa szerdán az MTI érdeklődésére.

Ruzsa Ágnes elmondta: 25-30 Zala megyei betegről van szó, ők hétfő óta nem részesülnek kemoterápiás kezelésben, de az egyhetes csúszás miatt szakmai szempontból nem éri kár őket. Október végétől akadozott az ellátás, ezért akkor a kórház főgyógyszerésze beszerezte azt a mennyiséget, amely a forgalmazókon keresztül elérhető volt. Mostanra azonban végleg kifogyott a készlet, ezért egyedi importengedélyt kértek, hogy Európán kívüli forrásból be tudják szerezni a készítményt; a gyógyszer péntekre érkezik meg Zalaegerszegre.

A főorvos szerint azt az információt kapták, hogy szeptemberben derült ki, a gyártóknál nincs elég alapanyag, ennek okát azonban nem ismerik. Mint mondta, a kórház számára csak októberben derült ki, hogy gondot okoz a készítmény beszerzése.

A gyógyszerhiány miatt hazaküldött betegek esetéről a Zalai Hírlap számolt be szerdai számában. A lap írása szerint az 5-fluor-uracil nevű készítmény nagyon sokféle kemoterápiás gyógyszer fontos alkotóeleme, s az európai alapanyaghiány miatt az ellátási gond a szombathelyi, a veszprémi és a kaposvári kórház, továbbá más intézmények onkológiai osztályait is érinti.

Ruzsa Ágnes az újságnak elmondta: az alapvető gyógyszer a vastagbél-, a mell- és a fej-nyaki daganatok kezeléséhez szükséges. A daganatos betegek kemoterápiájában két hétig különösebb következmények nélkül csúsztatható a kezelés, ennél hosszabb halasztás azonban már egészségkárosodáshoz vezethet - olvasható a napilapban.

Az MTI megkeresésére a kórház főorvosa elmondta: ezen a héten már csak néhány beteg maradt az onkológiai osztályon, olyanok, akiknek nincs szükségük erre a készítményre.

Az 5-fluor-uracil nevű gyógyszer nem számít drágának, mindössze 500-600 forintos készítmény, a beszerzése most importból sem kerül sokkal több pénzbe. A kórháznak azonban nagyobb mennyiségre van szüksége, a kezelésekre több százezer milligrammnyi adagot kell behozatniuk - mondta a főorvos.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra