Furcsa veszélyre figyelmeztet a japán rendőrség

Rohamosan nő a halálos áldozatok száma azoknál a gázolásos baleseteknél Japánban, amelyekben az emberek egy átmulatott éjszaka után az úttest közepén fekszenek le aludni.

A koronavírus-járvány miatti szigorítások feloldásával egyre több embert vonz az éjszakai élet például Tokióban, és ezzel együtt nőtt az úton halálra gázolt alvó emberek száma. A rendőrség beszámolója alapján az ilyen halálesetek száma megduplázódott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Félő, hogy a következő két hétben, az ünnepek alatt a halálos áldozatok száma tovább nő majd, mert a pandémia miatt elmaradt ivászatokat, az úgynevezett bonenkai-esteket, ahol munka után az irodai dolgozók összegyűlnek, most megpróbálják pótolni – írja a The Guardian.

bonenkai, japánok, kocsmai iszogatás, baráti összejövetel
Egyre több balesetet okoznak Japánban az úttesteken elalvó részegek. Fotó: Getty Images

A halálos balesetek számának hirtelen növekedése miatt a rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy az év végi "bonenkai-idény" alatt fogyasszanak kevesebb alkoholt. Az idén Tokióban halálra gázolt tíz ember közül ugyanis mindegyik ivott, mielőtt az úttestre feküdt és elütötték.

Egyre több részeg alszik el az úttesten

A közlekedési minisztérium egy humorista páros közreműködésével nyilvános tájékoztató filmet adott ki, amelyben a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valamint közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el a lakosságot. A film szilveszterig 60 ezer taxiban is látható, ha az utas figyeli a felszerelt monitort, de egyéb helyeken is vetítik majd. A rendőrség ezenkívül arra kéri a személy- és árufuvarozó cégeket, hogy figyelmeztessék sofőreiket: éjszaka vezessenek lassabban, és fényszórójuk mindig legyen felkapcsolva.

A bonenkaik szó szerint olyan évfelejtő bulik, amelyeken az emberek a sok, irodában töltött óra után összegyűlnek és "leeresztenek". Tokión kívül más országrészekben is egyre több részeg alszik el az úttesten, főleg hétvégéken és az év végén, amikor amúgy is többet isznak az emberek. 2020-ban az okinavai rendőrség több mint hétezer ilyen esetet jegyzett fel, amit egyesek a sziget déli részén lévő kedvező időjárásnak, valamint egy erős helyi szeszesitalnak tulajdonítanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!