Felesleges lehet az orvosi igazolás

Módosítani szeretné az iskolai orvosi igazolásokra vonatkozó szabályokat a Házi Gyermekorvosok Egyesülete. Póta György, a szervezet elnöke szerint az orvoshoz fordulók nagy része nem betegség, hanem igazolás miatt keresi fel kezelőorvosát.

Póta György az InfoRádiónak azt mondta, javasolják, hogy a szülők által igazolható napok számát emeljék 6-ról 15-re. Jogosnak tartják persze, hogy vannak olyan betegségek, amelyekből felépülve a gyermek csak orvosi igazolással mehet vissza a közösségbe.

gyermekorovos
Sokan a gyermekorvost csak igazolásért keresik fel

Ám vannak olyan könnyebb betegségek is, mint például egy nátha vagy egy hasmenéses betegség, amely esetében orvosi vizsgálat nélkül is megoldódnak a gondok. Ilyenkor az orvoshoz fordulás egyetlen oka az igazolás.

Póta György kifejtette, hogy az ilyen megkeresések 40-50 százaléka az igazolások miatt történik. Betegrendelésen pedig betegek vannak. Közéjük kell beülniük az igazolásért érkező gyógyult, egészséges gyermekeknek, és várniuk, hogy kapjanak egy papírt. Ezért úgy gondolják, hogy az egész kérdést újra kellene tárgyalni.

Elfogadhatatlan a házi gyermekorvosi praxis átalakítása vegyes háziorvosi praxissá. Sőt halaszthatatlan szakmapolitikai beavatkozásra van szükség, mivel a házi gyermekorvosi hálózat hosszú távú fennmaradását számos tényező fenyegeti - állítja a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) felhívása. Részletek!

A háziorvosok ezért javasolják, hogy a szülők által igazolható napok számát 6-ról 15-re emeljék meg. Ezzel nagyságrendekkel lehetne csökkenteni a szülők és az orvosok terheit is - hangsúlyozta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.