Szója: egy egzotikus ismerős

A szója említésére van, aki csak elhúzza a száját, más ellenben kéretlenül is recepttel szolgál, hogyan lehet változatosan elkészíteni ezt a sokféle hasznos tápanyagban gazdag, húspótlásra is alkalmas alapanyagot.

Ismerjük meg!

A szójabab (Glycine max) Magyarországon szinte máig egzotikusnak számít, hiszen csak alig több mint egy évszázada kezdtek először a termesztésébe. Arra sincs túl sok esély, hogy idővel hobbykertjeinkben fogunk szójababot termeszteni, már csak azért sem, mert eredeti formájában gyakorlatilag élvezhetetlen a termése. Magát a növényt Ázsia délkeleti részén évezredek óta ismerik, igaz, hogy az időszámítás előtt V-II. évezredben nem emberi fogyasztásra szánták, hanem csak talajjavításra. Mintegy háromezer évvel ezelőtt azonban Kínában felismerték, hogy fermentálással, vagyis a szója rostszerkezetének fellazítására szolgáló erjesztő-hőkezelő eljárásokkal ehetővé lehet tenni. Távol-Keleten azóta is alapvető élelmiszernek számít. Európában az 1700-as években ismerték meg, Magyarországra még később került: a XIX. század végén kis mennyiségben elkezdték a termelését. Nem volt népszerű: kellemetlen ízűnek találták, és amikor a II. világháború idején nagyobb mértékben termesztették, akkor is inkább a termésből kinyerhető olaj miatt, mintsem élelmiszerként. Új nemesítések, illetve az egyre kifinomultabb feldolgozási eljárások következtében a szójából ma változatos termékcsalád készül, és ezek mindegyike megszabadult mindenféle kellemetlen mellékíztől.

Miért jó?

A kérdésre, hogy miért is érdemes fogyasztani, Erdélyi-Sipos Alíznak, a TESZ Alapítvány dietetikusának szakvéleménye adja meg a választ. Eszerint a szója az egyetlen növényi fehérje, amely az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat (fehérje alkotórészeket) tartalmazza, ezért jól használható a húsmentes táplálkozási irányzatot követők étrendjében. Ajánlható ugyanakkor a sok húst evők számára is, hiszen a szója becsempészésével az étrendbe csökkenthető a felhasználandó hús mennyisége. A szója gazdag kálium-, magnézium-, vas- és E-vitamin-forrás. Nincs benne koleszterin, sőt a préselt szójababból kivont szójaolaj jelentős része a koleszterinszint-csökkentő linol- és linolénsav. Nagy mennyiségben tartalmaz lecitint, amely az agy és a máj működéséhez szükséges. A szójában számos olyan anyag található, amelyeknek ösztrogénszerű hatása van. Ezek bizonyos körülmények között csökkentik az ösztrogénfüggő emlődaganat kialakulásának esélyét. A változó korú nőknél úgy találták, hogy a szója rendszeres fogyasztása alkalmas bizonyos tünetek, például a hőhullámok enyhítésére, férfiak esetén pedig a prosztatarák kockázatának csökkentésére.

Hasonlítsuk össze a szója és a sertéshús tápanyagtartalmát!

Jó tudni!

A dietetikus szakértő ugyanakkor mértékletességre int: arra is figyelmeztet, hogy a szójabab ugyanúgy rendelkezik káros, mint előnyös élettani hatásokkal. A benne található fitoösztrogének könnyen konkurálhatnak szervezetünk természetes hormonjaival, különösen, ha a szükségesnél nagyobb mennyiségben fogyasztjuk. Ennek a veszélye főleg kisgyermekek esetében áll fent, akiknek a hormonháztartása még kialakulatlan. A szójából készült ételek - hasonlóan a többi hüvelyeshez, borsó- és babféléhez - hasi diszkomfortérzést, gázképződést okozhatnak. Mint mindenre, így a szójára is igaz: mértékkel kell fogyasztani ahhoz, hogy elsősorban az előnyeit élvezhessük. Vannak, akiknek szervezetében allergiás reakciókat vált ki a szója. Nekik nemcsak a szójakészítményeket kell kerülniük, hanem figyelni kell sok egyéb élelmiszerre is, hiszen számos édes- vagy sütőipari termék, húskészítmény gyártásakor felhasználnak szójafehérje készítményeket, szójakoncentrátumot, szójaizolátumot, illetve extrudált szóját. Számukra csak az a termék fogyasztható az allergiás reakciók veszélye nélkül, amelynek csomagolásán fel van tüntetve a szójamentességet jelző felirat.

Hogyan fogyasszuk?

kímélő vasi pecsenye Szójás rakott zöldbab Karfiolleves szójával A szárított szójakészítmények (kocka, granulátum, pehely) önmagukban íztelenek, ezért ajánlatos a felhasználás előtt egy-két óráig fűszeres vízben áztatni, kihasználva azt a tulajdonságukat, hogy nagy mennyiségű folyadékot képesek felszívni, térfogatuk többszörösére duzzadva. Közvetlenül felhasználás előtt a szóját jól ki kell csavarni. Szójagranulátumból áztatás után minden olyan étel elkészíthető, amihez darált húst használunk, akár teljesen, akár részben felváltva a húst, így fasírt, töltött káposzta, rakott zöldségfélék vagy olaszos tészták is. Ugyanígy a szójakockából áztatás után készíthető ragu, pörkölt, gulyás, stb., vagyis minden olyan étel, amihez egyébként kockára vágott hús szerepel a receptben. A tofu áztatás nélkül alkalmas például körözött, ízesített krémek, rántott szelet készítésére.

Tippek-tanácsok

Húspótló ételt egyszerűen készíthetünk szójászeletből kockából vagy granulátumból, ha előtte marha- vagy tyúkhús-leveskockából főzött vízben áztatjuk. Csak szójaliszt felhasználásával nem lehet süteményeket, kenyeret készíteni. Általában a búzaliszt 10-15 százalékát válthatjuk ki vele. Az így készült tészta, kenyér magasabb, lazább, táplálkozás-élettanilag értékesebb, mint a tisztán búzalisztből készültek. A szójalisztet belekeverhetjük palacsinta, nokedli tésztájába is.

Érdekességek

A legnagyobb karriert ez a növény Észak-Amerikában futotta be: bár csak a hatvanas években kezdték termeszteni, mára az Egyesült Államok a világ legnagyobb szójatermelő országává vált. A szójababból préselt olajat a második világháború idején a repülőgép-ipar is használta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +19 °C

Nagyrészt derült vagy fátyolfelhős idő várható, majd az éjszaka második felében már erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Este a Dunántúl nyugati, délnyugati részeire besodródhatnak csapadékgócok, majd az éjszaka második felében már másutt is kialakulhatnak záporok, zivatarok, legkisebb eséllyel keleten, délkeleten. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon egyre több helyen feltámad, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul. Északkeleten néhol ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra