Világszerte csökkennek az élelmiszerárak

Havi és éves összevetésben is csökkent az élelmiszerek világpiaci ára.

Decemberben csökkentek az élelmiszerek világpiaci árai havi és éves összevetésben. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint decemberben az átfogó árindex 132,4 pont lett, ami 2,6 pontos (1,9 százalékos) csökkenést jelent novemberhez képest, és ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel havi szintű csökkenést. Az adat egyben 1,3 ponttal (1,0 százalékkal) alacsonyabb a 2021 decemberi értéknél. Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 143,7 pont volt, 18 ponttal (14,3 százalékkal) magasabb 2021-hez képest. A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A gabona és a hús ára is mérséklődött

Az index decemberi csökkenését a növényi olajok nemzetközi árának esése, valamint a gabona- és húsárak mérséklődése okozta, amit részben ellensúlyozott a cukor és a tejtermékek szerény drágulása. A FAO gabonaárindexe decemberben 147,3 pont volt, ami 2,9 ponttal (1,9 százalékkal) alacsonyabb a novemberinél, de még így is 6,8 ponttal (4,8 százalékkal) meghaladta a 2021. decemberi értéket. A búza exportárai csökkentek decemberben, mivel a déli féltekén zajló betakarítások növelték a kínálatot, és erős maradt az exportőrök közötti verseny. A kukorica világpiaci ára is mérséklődött decemberben.

élelmiszerár, élelmiszer
Havi és éves összevetésben is csökkent az élelmiszerek világpiaci ára. Fotó: Getty Images

A kukorica és a búza világpiaci ára rekordszintre emelkedett tavaly, 24,8 százalékkal, illetve 15,6 százalékkal volt magasabb 2021-nél. A FAO gabonaárindexének tavalyi növekedését számos tényező okozta, köztük a jelentős piaci zavarok, a megnövekedett bizonytalanság, a magasabb energia- és inputköltségeknek, néhány kulcsfontosságú beszállító országot sújtó kedvezőtlen időjárás és a továbbra is erős globális élelmiszerkereslet.

A FAO növényi olajárindex decemberben átlagosan 144,4 pontot ért el, ami 10,3 pontos (6,7 százalékos) csökkenés novemberhez képest, és 2021 februárja óta a legalacsonyabb szintet érte el. Az index decemberi csökkenését a pálma-, szója-, repce- és napraforgómagolaj alacsonyabb nemzetközi jegyzései okozták. A múlt év egészében a FAO növényi olajárindexe átlagosan 187,8 pontot, új rekordszintet ért el, ami 22,9 ponttal (13,9 százalékkal) magasabb 2021-hez képest.

A tejtermékár-index tavalyi átlaga 142,5 pont volt, 23,3 ponttal (19,6 százalékkal) magasabb 2021-hez képest, és egyben 1990 óta a legmagasabb éves átlag. A FAO húsárindexe decemberben átlagosan 113,8 pont volt, ami 1,4 pontos (1,2 százalékos) esés novemberhez képest, és ezzel már a hatodik egymást követő hónapban jegyeztek fel csökkenést, de még így is 2,8 ponttal (2,5 százalékkal) magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az index decemberi csökkenését a szarvasmarha- és a baromfihús világpiaci árainak csökkenése okozta, amit részben ellensúlyozott a sertés- és juhhús drágulása.

Tavaly a FAO húsárindexének az átlaga 1990 óta legmagasabb, 118,9 pont volt, 11,2 ponttal (10,4 százalékkal) meghaladva 2021 éves átlagát. A FAO cukorárindexe decemberben átlagosan 117,2 pont volt, ami 2,8 ponttal (2,4 százalékkal) magasabb a novemberinél és egyben hat hónapja a legmagasabb. A FAO cukorárindexe tavaly átlagosan 114,5 pontot volt, 5,1 ponttal (4,7 százalékkal) magasabb 2021-hez képest, és 2012 óta a legmagasabb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!