Mézontó növényeink

Tavasszal, nyár elején ontják bódító illatukat azok a növények, melyek virágporából és cukortartalmú nektárjából a méhek a mézet készítik. Ismerkedjünk meg most néhányukkal, hazánkban a legfontosabbakkal.

Az akác (tudományos néven: Robinia pseudoacacia) Észak-Amerikából származó, igénytelen, ellenálló, a pillangósvirágúak családjába tartozó fafaj. E fát Jean Robin francia botanikus hozta át Franciaországba 1640 körül, s innen került tovább Európa más országaiba. Hazánkba a XIX. század elején került, s nagy szerepe volt Alföldünk homoktalajainak megkötésében. Mai állománya igen jelentős, kb. 2,2-2,4 millió egyed. Az akác törzse aránylag rövid, kérge fiatalon sima, később repedezett, majd bordás, mély barázdákkal. Levelei nagyok, páratlanul összetettek, s fejlődésük két-két tüske védelmében indul. Virágai fehérek, kellemesen illatosak, s lecsüngő, sokvirágú fürtökben fejlődnek. Hazánkban a virágzás májusban, júniusban történik, s délről északra haladva követhetjük nyomon a virágzás kezdetét. Bár az akác virágzatát korábban palacsintatésztába mártva olajban vagy vajban kisütve is fogyasztották, fontosabb haszna az, hogy legjobb mézelő növényeink egyike. A méhészek számára a virágzással kapcsolatos információk igen fontosak, hiszen igen sokan együtt vándorolnak az akác virágzásával, hogy méheik minél hosszabban gyűjthessék e növény virágporát. A magyar akácméz igen jó minőségű, színe világosabb, jellege elég folyékony.

A megfázásos, meghűléses, köhögéssel járó betegségek egyik régóta javasolt ellenszere a mézes tea. Ilyen célra nemcsak az akácméz, hanem a hársméz is kiválóan alkalmas. A hársfajták leggyakoribbja a kislevelű hárs (Tilia cordata), amely egyben klasz-szikus gyógynövényünk is. A hárs a közepes vízellátású vagy üde erdők növénye, főleg középhegységeinkben, illetve a Dunántúlon fordul elő, de ültetett sor- és díszfaként településeken is találkozhatunk vele. A fa szabályos koronájú, törzse fiatalon szürke, később barnásszürke, repedezett kérgű. A levelek nyelesek, a levélváll jellegzetes szív alakú. Virágai sárgásfehérek, kellemes illatúak, melyek ún. bogernyőben állnak. A virágzás ideje május-június, amikor a virágok igen sok virágport és nektárt termelnek. Ez magyarázza, hogy egy-egy átlagos méretű fáról a méhek akár 10 kilónyi mézet is gyűjthetnek. A hársvirágok egyébként flavonoid-, nyálka-, cseranyag-tartalmukról is nevezetesek, ami miatt a gyűjtött és megszárított virágzat forrázatát (hársfatea) a meghűléses betegségek ellen régóta és sikerrel alkalmazzák.

A gesztenye (Castanea sativa) a Földközi-tenger medencéjéből származik. Levelei rövid nyelűek, nagyok, hosszúkásak, lándzsásak, szélük durván fogazott. Virágaik külön porzós és külön termős füzérekben helyezkednek el, nálunk júniusban virágoznak. A gesztenye termesztése valószínűleg több ezer éves múltra tekint vissza, s értékes termesztett gesztenyéseink vannak Nyugat-Magyarországon, vagy a Dunakanyarban. Nemcsak a gesztenye termései közkedveltek, hanem a népgyógyászat is alkalmazta a levelek forrázott kivonatát asztma, szamárköhögés, hörghurut ellen. A gesztenye virágai jó mézelők, s a gesztenyeméz a mézféleségek között is ínyencségnek számít.

A mézontófű (Phacelia tanacetifolia) a világ egyik legtöbb virágport termő növénye. Kaliforniából származik, és a méhészek egyik közkedvelt növényeként főként Nyugat-Dunántúlon termesztik, de kivadulva másutt is előfordul. A növény egynyári, szára 40-70 cm-es, levelei egy-kétszeresen szeldeltek, s a hajtást sok apró, merev szőr borítja. Virágai kékek, lilásak, tömött kunkor virágzatban állnak, a feltűnően hosszú porzók kiállnak a virágzatból, szinte felkínálva magukat a pollengyűjtő rovarok számára. A mézontófű nagy meny-nyiségű nektárt termel, s valóban rászolgál magyar nevére.

A vegyes virágmézről tudnunk kell, hogy ezt sokféle (vadon élő és termesztett) növény virágporából és nektárjából gyűjtik és készítik a méhek. Ez a mézfajta általában sűrűbb, színe sötétebb, illata, íze erősebb, a benne lévő cukor hajlamos a kikristályosodásra is. Ha ez a használat során zavaró, meleg vízbe állítva hamar ismét folyékonnyá tehetjük.

A különféle mézfajták nemcsak gazdagíthatják ünnepi asztalunk kínálatát, hanem sokféle értékes anyaguk révén egészséges táplálkozásunk részei is. Váljék egészségükre! XII.évf./2.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?