Éljen a saját ritmusa szerint!

A ritmus maga az élet: elég csak a szívdobogásunk megnyugtató folyamatosságára, napjaink, tevékenységünk, életszakaszaink ismerős, visszatérő elemeire gondolni. A jól kialakított, kiegyensúlyozott életrend az egészség egyik alapja lehet.

Figyeljen az ütemre!

Ha valaki egészségesen szeretne élni, okosan, kiegyensúlyozottan táplálkozni, akkor nemcsak a "Mit?" hanem a "Mikor?" és a "Hogyan?" kérdésre is választ kell találnia. Baráti beszélgetésekben, a sajtóban és a szakkönyvekben számtalan jó tanácsot kaphat, de mindenek előtt magát, saját testi-lelki igényeit kell megismernie. Figyelje meg életrendjét, szokásait, alakítsa ki a legmegfelelőbb ritmust! Nem mindegy, hogy valaki korán kel, energikusan ébred, a nap első felében aktívabb, vagy épp ellenkezőleg: szeret sokáig aludni, csak órákkal az ébredés után éled fel igazán, és bagoly típusú lévén, este, éjszaka tud igazán kibontakozni.

Jót tesz magával, ha megfigyeli azt is, milyen időközönként érez éhséget, mikor van igazán étvágya. Egyéntől függő az is, mennyire szabad megtöltenie a gyomrát ahhoz, hogy étkezés után is összeszedett, élénk tudjon maradni. Ezekből a megfigyelésekből állítható össze az Önnek leginkább megfelelő "napirend", a pihenés, a munka és a táplálkozás napi ritmusa. Tanácsos utána "tartani az ütemet": szervezete, emésztése kiegyensúlyozottabb lesz, ha megszokott időpontokhoz alkalmazkodhat.

Harmadolva a napot

Sokaknak a hagyományos étkezési rend jön be: a reggeli - ebéd - vacsora hármasa, nagyjából öt órás időközönként. Hét órakor egy energiát adó, kiadós reggelivel kezdődhet a nap, majd délben egy több fogásból álló, levessel is kísért ebéd következhet, ami biztosítja a nap további szakaszára a szükséges kalóriát, aztán este hat óra tájban egy vacsora zárhatja le a napot, kellő időt hagyva a lefekvésig, hogy könnyű álma legyen. Ennek a táplálkozási ritmusnak is megvannak az előnyei, különösen, ha sikerül a "Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, a vacsorát meg add a koldusoknak" ősi jó tanácsot is betartani.

Szaporább, lendületesebb ütemben

Ma a táplálkozási szakemberek azonban a napi öt alkalommal, háromóránként történő étkezést tartják jobbnak: a gyakrabban, de kisebb mennyiségben magunkhoz vett táplálék nem terheli meg úgy a szervezetet, hatékonyabbá teszi az anyagcserét, könnyíti az emésztést, biztosítja a vércukorszint stabilitását, elkerülhetővé teszi az elhízást.

A három főétkezésre és két kiegészítő, kisebb étkezésre osztott napi tápanyagfelvételnek szintén nagy múltja van. A reggeli, ebéd és vacsora mellett a tízórai és az uzsonna napirendbe illesztése lehetőséget ad a napi fehérje, a vitamin- és ásványi anyagbevitel kiegyensúlyozott biztosítására. Bármelyik ritmust választja is, a rendszeresség nagyon fontos: megszokott étkezést nem ajánlatos kihagyni, mert a szervezet ezt vészhelyzetként értelmezi, és tartalékolni kezdi a tápanyagot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!