A forró tea torokrákhoz vezethet!

Azok az emberek, akik tűzforrón isszák teájukat, nagyobb eséllyel betegszenek meg torokdaganatban, mint azok, akik kicsit hagyják kihűlni italukat - állítják a Bristish Medical Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

A nyelőcső rákja különösen a dohányzással és az alkoholizmussal mutat szoros összefüggést, azonban a forró italok fogyasztása valószínűleg a torok nyálkahártyájának károsítása miatt számít rizikófaktornak. Iráni kutatók többet szerettek volna tudni erről és Golestan tartományba utaztak, ahol a nyelőcsőrák előfordulása az egyik legmagasabb a világon.

Az ottani lakosok nagy mennyiségű forró fekete teát fogyasztanak, jellemzően több, mint egy litert fejenként naponta, miközben közülük kevesen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt. A Teheráni Orvostudományi Egyetem Bélbetegségeket Kutató Központjának munkatársa, Reza Malekzadeh kollégáival 300 olyan embert vizsgált, akiknél torokdaganatot diagnosztizáltak, a kontrollcsoportot 571, szintén a régióban élő egészséges ember alkotta.

Azok, akik forró teát fogyasztottak (65-69°C), kétszer akkora eséllyel betegedtek meg torokdaganatban, mint azok, akik meleg vagy langyos teát ittak (65°C vagy alacsonyabb). A nagyon forró tea (70°C vagy afelett) fogyasztása nyolcszorosára emelte a kockázatot a meleg vagy langyos teát ivókéhoz képest.

A cikkhez írt szerkesztőségi kommentárban a Lancet azt írta, a vizsgálat megerősítette azt a bizonyítékot, hogy az égetően forró italok károsítják a torok nyálkahártyáját és ez daganat kialakulásához vezet, azonban ennek módja nem tisztázott. Emellett azt mondják, pánikra semmi ok, mivel a legtöbb ember melegen issza a teáját. Korábbi, Nagy-Britanniában végzett kutatások azt mutatták, átlagosan 56-60°c-on szeretik az emberek inni a teájukat. Azt javasolják, hogy a teaszeretők legalább négy percet várjanak, mielőtt isznak a frissen forrázott italból.

A tanulmány szerint nincs összefüggés az elfogyasztott tea mennyisége és a rák kialakulásának kockázata között. A kávé és a többi forró ital hatását nem vizsgálták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra