Halálos veszély az influenza

Az influenza miatt néhány napig szoktunk betegek lenni, de sokkal súlyosabb lefolyása is lehet, ha valamilyen szívbetegségtől szenvedünk, netán korábban már túléltünk egy stroke-ot.

Tény, hogy az influenzának lehetnek szövődményei, kialakulhat például bakteriális tüdőgyulladás, vagy a már meglévő betegségek - például a krónikus szívbetegségek - is rosszabbodhatnak emiatt. A tüdőgyulladás a szerv fertőzéses megbetegedése, amely megakadályozza a tüdőt abban, hogy elegendő oxigént szállítson a vérbe, emiatt a szív túlfeszített munkára kényszerül. Ebben az esetben a betegek stroke -kockázata is megnő.

Az influenza szövődményei amelyek halálosak is lehetnek.
Az influenza szövődményei halálosak is lehetnek. Fotó: iStock

"Ilyenkor nagyobb stressznek van kitéve a szívünk. A szokásosnál sokkal intenzívebb munkával kell a vért a tüdőn keresztülpumpálni" - mondta Dr. Donna Arnett, Ph.D, a birminghami Alabama Egyetem epidemiológus professzora és az Amerikai Szív Társaság volt elnöke. A potenciális szövődmények miatt - amelyek halálosak is lehetnek, ha az érintett már eleve beteg -, az influenza elkerülése még fontosabb a szívbetegek és az idősek körében - mondta az epidemiológus.

Kezdődik!

Az influenzaszezon Magyarországon általában decemberben indul és általában a tavasz kezdetéig, közepéig tart. Bár a legtöbb ember összekeveri az egyszerű náthát és a felsőlégúti fertőzéseket az influenzával, ha tényleg influenzásak leszünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a tüneteink sokkal súlyosabbak az előbb említett betegségekhez képest. Az influenza hirtelen tör ki, és lázat, hidegrázást, köhögést, torokfájást, orrfolyást és orrdugulást, izom- és testfájdalmat, fejfájást és levertséget okoz. A gyermekeknél gyakori, hogy az influenza hányással és hasmenéssel is jár.

Évente ismételni kell! Az évenként megismételt influenza-védőoltás segít védekezni a fertőző betegség ellen, amelyet az influenza vírusok okoznak. Az influenzavakcina az adott évben terjedő influenzatörzs ellen nyújt védelmet.

A szívbeteg és a stroke-on átesett pácienseket a tüdőgyulladás (pneumococcus) ellen is immunizálni kell, kivéve, ha rosszul reagálnak a vakcinára - mondta Dr. Arnett. A pneumococcus elleni oltás ismétlésére is szükség lehet - az újraoltást ugyanakkor minden esetben érdemes átbeszélni az orvosunkkal, mert ezt befolyásolhatja az életkorunk és a korábbi védőoltások is.

Az Amerikai Szív Társaság és az Amerikai Kardiológus Kollégium tudományos ajánlása szerint a szív- és érrendszeri betegeket, a koszorúérbetegségben és más érbetegségben szenvedőket évenként be kell oltani influenza ellen. "Nagyon biztonságos vakcináról van szó" - mondta Dr. Arnett, és hozzátette, hogy a kedvezőtlen reakciók nagyon ritkák. Előfordul, hogy az oltás beadásának a helye fájdalmas marad még egy ideig.

Az influenzaoltás beadása után már egy héttel kialakulhat az immunitás, de két hét múlva már biztosan, majd négy hét múlva éri el a csúcsát az immunreakció. Az védőoltást már ősszel lehetett kérni, de még most, a szezon kezdetekor is érdemes beoltatni magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.