Psziché
Szex
"A szex a nő gyönyöréről is szól"
Az amerikai Annie Sprinkle az egyik első pornósztár, ráadásul az egyik első feminista pornósztár szerint, bár a legtöbb pornófilm a férfiak vágyait ábrázolja, a nők sem vetnék meg az ilyen jellegű élvezeteket, ha a pornográf alkotások figyelembe vennék az ő igényeiket is.
A mai fiatalok szerencsésebbek
Noha az első alkalomra szinte minden ember tökéletesen emlékszik, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színben. Azok a fiatalok, akik manapság veszítik el a szüzességüket, sokkal szívesebben emlékeznek az első aktusra, mint a 30 évvel ezelőtti első szexelők - tudjuk meg az Illinois State University felmérésből, amely több mint 5 ezer ember bevonásával készült.
Vibrátorba épített kamerát dobtak piacra
A kéjt és a tudást köti össze a Svakom nevű szexjátékokat gyártó cég új terméke, a Gaga. Egy vibrátorról van szó, amely egy beépített kamerát tartalmaz, így a használója nem csak örömet szerezhet magának, de egyúttal nemi szerve egészségét is ellenőrizheti.
Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.