A nők egyharmada azt várja, mikor van vége a szexnek

Közvélemény-kutatási eredményeket hozott nyilvánosságra a Cosmopolitan brit olvasóinak szexuális szokásairól.

A 2300 megkérdezett nő 67 százaléka válaszolta azt, hogy színlelte már az orgazmust partnerével; 28 százaléka állította, nem akarta megbántani partnerét, 27 százalék viszont csak azért tette mindezt, hogy hamarabb vége legyen a szexnek. Az eredmények ráadásul arra is rámutatnak: a nőknél az orgazmus nem játszik olyan jelentős szerepet, mint a férfiaknál.

A megkérdezett nők 57 százaléka állította azt, hogy minden egyes alkalommal volt orgazmusuk, amikor partnerükkel együtt voltak, ugyanakkor 95 százalékuk úgy emlékezett, hogy partnerük minden egyes alkalommal elélvezett. Meglepő módon a nők 72 százaléka arról számolt be, hogy partnerük úgy élvezett el , hogy nem foglalkozott azzal, hogy nekik jó lesz-e. (Mindezt úgy, hogy a megkérdezettek 78 százaléka úgy vélte, partnerüknek az ő orgazmusuk is számít.)

A nők nagy része orgazmus nélkül szexel

A féltékenység a szerelem velejárója, amiről a tudósok eddig azt feltételezték, hogy ugyanúgy érinti a nőket és a férfiakat is. Az eddigi legátfogóbb tanulmány viszont eloszlatja a ködöt. Tudjon meg többet, kattintson ! Azon nők, akik panaszkodtak amiatt, hogy nem tudtak elélvezni partnerükkel, több okot is megneveztek: a legtöbben a "majdnem, de valahogy mégsem" opciót jelölte meg, 35 százalékuk pedig azt is hozzátette: partnerük nem a megfelelő módon izgatta őket. 32 százalékuk azért nem tudott elélvezni , mert attól félt, hogyan fog festeni.

A megkérdezett nők többsége (27 százalék) úgy emlékezett: első orgazmusuk 17-19 éves koruk között volt, ezt pedig a legtöbben nem partnerrel érték el, hanem önmagukkal kísérleteztek. A legtöbben, ha nem maszturbáltak, akkor zuhanyzás közben élték át vagy véletlenül kezdték el magukat stimulálni, amikor például úgy értek hozzá egy bútorhoz. Attól függetlenül viszont, hogy nem minden nőnek volt a kérdőívezés időszakában megfelelő partnere, életük valamely szakaszában már éltek át orgazmust , akár egyedül, akár mással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.